Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Várlak idelent…

, 412 olvasás, Nosztromosz , 30 hozzászólás

Abszurd

Egy… életre kel az örvény.
Kettő… a mélyre húz, kiálltok.

Forog a világ, karcos arcok
torzan vicsorognak rám.
Sikoltanék, de csak a vizet nyelem,
merül nehéz kőként testem.
Felvillannak színek, képek, hangok,
nincsenek segítő karok,
csak húsomba tépő véres karmok,
csontot karcol… kínomban rándulok.
Tüzes jelek jelennek meg elgyötört lelkemen.
Az én vétkem… még egy minta,
az én bűnöm… még egy.
Újra és újra… túl sok a seb.
Vége lesz-e, marad-e rajtam egy apró hely,
mi megőrzi tiszta lényem?
Nem remélek, nem küzdök már, feladom,
túl erős, túl vad az örvény.
A mélység vár, és az egyetlen igaz törvény,
mindennek vége lesz… egyszer.


Három… vége van.

Várlak idelent…



Megjegyzés: 01.12.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Vers
· Írta: Nosztromosz
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 210
Regisztrált: 0
Kereső robot: 36
Összes: 246

Page generated in 0.1912 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz