Három rendőr, előttük Debreczeni, kicsit mögöttük Ottó, belépnek a táncterembe. Az egyik rendőr már automatikusan felment a színpadra, ahol egy hölgy énekelt, leállítatta a zenét és felkapcsoltatta a világítást.
- Egy kis figyelmet kérnék! Debreczeni nyomozó szeretne néhány szót szólni. – mondja a mikrofonba.…
8. fejezet - Utolsó csavar
Három rendőr, előttük Debreczeni, kicsit mögöttük Ottó, belépnek a táncterembe. Az egyik rendőr már automatikusan felment a színpadra, ahol egy hölgy énekelt, leállítatta a zenét és felkapcsoltatta a világítást.
- Egy kis figyelmet kérnék! Debreczeni nyomozó szeretne néhány szót szólni. – mondja a mikrofonba.
Debreczeni felmegy a színpadra, a rendőr lejön.
- Hölgyeim és uraim – kezdi a nyomozó –, minden bizonnyal már mindenki tudomást szerzett arról, hogy nyomozás folyt a hajón.
Minden vendég a színpadra néz, figyelik a férfi szónoklatát. Heiling és Radácsi most is egy asztalnál foglalnak helyet. Néhány asztallal arrébb Ivanics Tibor és Kiss Edina ül, kezük az asztallapon – összekulcsolva. Mellettük az özvegy írónő ül.
- Nos – mondja Debreczeni –, ez a nyomozás véget ért, megvan a gyilkos.
Timot a tömeg szélén áll, néhány méterre tőle a három rendőr. A kapitány nyugodtan figyel, hisz azt hiszi, hogy Edina neve fog elhangzani.
- A tettes nem más, mint Timot kapitány!
A teremben néhány másodpercre megáll az idő. Timot is ledöbben. Több vendég tátott szájjal néz a kapitányra, akinek földbe gyökerezett a lába. Nem szól a zene, mindenki el van hűlve… Ám úgy tűnik Timot "gyökerei" nem hatoltak mélyen a földbe ugyanis futásnak ered; a kijárat felé. Többen felsikítanak. A rendőrök nem véletlenül álltak hozzá közel. A dulakodás csupán egy-két pillanatig tartott, a szakképzett rendőrök hátra csavarták Timot kezét, annak arca fájdalomtól eltorzult és hasonló állapotú kiáltást hallat. Ínszalagjai – ami általában ilyen mértékben soha - most megnyúlnak, ezért a férfi fájdalmakat él át. Karja majd’ kiugrik a helyéből. Miután a bilincs kattant a fájdalmas kiabálást abbahagyta, trágár ordibálásba kezd. Miközben a rendőrök lökdösik kifelé a teremből iszonyatos szavakkal, szitkozódik. Sorra veszi a rendőrök és Debreczeni családfáját. Rángatózik és tiszta torkából üvölt. Mikor szókincse már-már kimeríthetetlennek tűnik, kiviszik a teremből, hangja elhalványul.
- Életem leghatalmasabb botránya. – mondja Heiling Hanna és fenékig issza a pezsgőd poharát. Erika tátott szájjal csodálja a fejleményeket. Tibor és Edina egymásra néznek, elmosolyodnak és megkönnyebbülnek.
- Mondd, hogy vége! – kéri Edina Tiborra nézve.
- Vége van, drágám! – csókolja meg szerelmét a férfi. – Most elmegyek a kabinomba, azonnal jövök. – így Tibi.
- Én is mehetek?
- Ne, neked hozok valamit. – mosolyog kedvesen a férfi.
Edina elmosolyodik, elengedi Tibi kezét, az a kijárat felé veszi az irányt.
Tibor kabinajtaja kitárul és belép rajta a férfi. Odasétál a szekrényhez, kinyitja az ajtaját, s a szekrény polcáról levesz egy apró dobozt. Becsukja a szekrényajtót.
- Leszel a feleségem? Gyere hozzám… - próbálgatja szövegét Ivanics.
Hirtelen elkezd csörögni az ágyán lévő mobiltelefonja. Kissé megijed, majd egyik kezében a dobozt tartja, a másikkal felveszi a telefont. A kijelzőn: "Ismeretlen szám".
- Halló?
- Én vagyok az, Timot! – hallatszik egy hang a vonal túlsó oldaláról.
- Mi? Hogy tudtál felhívni?
- Debreczeni engedélyezett egy hívást, erre nem számítottál, ugye?!
- Nem azt beszéltük meg, ha egyikőnket elkapják, akkor békén hagyja a másikat?
- Akkor még nem tudtam, hogy engem kapnak el, de te tudtad!
- Dehogy tudtam! – háborodik Tibor.
- Nem fogok börtönbe menni, mert nem én vagyok a gyilkos, hanem te! – kiált elfojtott hangon Timot.
- Pedig nem tehetsz mást. – mondja nyugodtan Tibi.
- Megmondom, Debreczeninek, hogy te ölted meg Editet, mert megírta, hogy meghalt a cafkád, meg a kölyköd.
- Tudod jól, hogy Timi a veled való verekedéssé fajult veszekedésében halt meg – terhesen! Még hálás lehetsz, hogy annak idején nem buktattalak le.
- Szóval erre ment ki a játék. – kezdi Timot. – Csak azért nem buktattál le anno, mert szükséged volt rám most.
- És most megfizetsz mindenért.
- Te ezt az egészet kitervelted?! – állapítja meg hitetlenkedve Timot. – Elhitetted velem, hogy szövetségesek vagyunk, pedig csak tönkre akartál tenni amiatt, hogy véletlenül megöltem a feleségedet.
- Ismerem ezt a véletlent… valaki nem vágja be magától a fejét az asztalsarkába!
- Nem érdekel – kezdi Timot –, akkor is elmondom az igazat Debreczeninek!
- Azzal tudod mit érnél el? Azt hogy mindketten börtönbe jutnánk, és tudod, hogy vannak haverjaim a dutyiban, tehát te is bevágnád a fejed valahová, persze csak véletlenül. – mosolyog Tibor.
Csend van. Senki sem szól. Timot majd’ szétrobban a dühtől, amit a tehetetlenség okoz.
- Na, csá! – köszön Tibi és lenyomja a telefont. Ledobja az ágyra. Ő már megteheti, hogy lecsapja a telefont, hisz megúszta az ügyet. A kijárat felé veszi az irányt. Boldogan, mosolyogva sétál. Feldobja a dobozt a levegőbe, majd elkapja. Mikor kinyitja az ajtót Özv. Bekheittel találja magát szemben. Tibinek lefagy arcáról a mosoly.
- Még meg sem köszöntem, hogy utánam hozta a menetrendet amit Debreczeni nyomozónak kellett odaadnom. Tudja, ekkor találkoztunk legelőször, itt a hajón.
Tibi elmosolyodik.
- Emlékszem, igazán nincs mit!
(Vége)
|
Online látogatók:
Látogató: 58
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16 
Összes: 75
Jelenlévők:
