Szerettem volna arcodon szaladni az elmúlásba,
mint beszédes ráncaid nevetnek egyre-másra,
de családi albumunk bezárult előttem, felnőttem,
ahogy besárgult arcokon kihullt a felejtés belőlem.
S szerettem volna szemedben tiszta maradni,
ahogy testemből egy eltévedt út térképe szakad ki,
de hallgatag ráncaid a sötétség gödreivé váltak,
mint kegyetlen pap morzsolja vétkeim a mának.
Szerettem volna ajkadon megszületni végleg,
ahogy felhőkön fürdik az istenfélő végzet-képzet,
de fiatalon őszülő karod simít végig minden csillagot,
mint életem összezavart léptein elidőz a kint hagyott.
Szerettem volna hajadba temetkezni rendre,
de ismerős szavak tornyai nőnek sebző ékezetbe,
ahogy pokolra vetik a mennyet az angyalok,
mint lélekfiókom titkai hevernek az asztalon.
Szerettem volna, de te ezt már jobban tudod nálam,
térdelő vétkeit állni a világnak, hatalmát a mának,
mint bokorban rejtett pillantásokat bezár az idő.
Szerettem volna, de magához ránt minden a semmiből.