Ködös hajnalra ébredek. Álmaim
Kusza fonalait bogozom valósággá.
Keresztül az elmúlt tíz év fátylain
Körülvesz egy hang. (Emlék-énem mintha szánná).
Kerekre nyitom szemem. Nem akarom
Keserves szavait hallani többé.
Keltem lassan égni kezdő tudatom
(Kívánva, bár ne csengne fülembe örökké!).
Kiáltása mégsem hal el. Döbbenten
Kémlelem a mennyezetet: ez nem félálom!
Kattog a szívem, majd’ kiugrik menten
(Könyörgő hangját végleg feledni kívánom!).
Két perc és vége is. Előre tudtam:
Kegyes csönd támad, a levegőbe költözik.
(Kelek hát, s ahogy tíz tél óta mindig,
Kinézek az ablakon: már csak pörkölik).
2007. dec. 18.