A hegyek ragyogtak a verőfényben.
A fák között játszott az átsütő napsugár.
Út - utak! A csoda!
Ad még szívemben az élet új tavaszt?…
A hegyek ragyogtak a verőfényben.
A fák között játszott az átsütő napsugár.
Út - utak! A csoda!
Ad még szívemben az élet új tavaszt?
Élni akarok!
Ha szívem fájdalommal teli is,
ha bukdácsolok is, de élni.
Újra élni és újra szeretni.
És örülni minden szépnek,
és megtalálni újra az életemet.
Te már régen nem engem szeretsz,
vagy talán nem is szerettél.
Egy éve annak, hogy tovaléptél…
Kerestél valakit, akiben remélted, -
megtalálod a szerelmet.
Hazudtál nekem, igen, te hazudtál,
nem én Neked!
Tudtad jól, hogy csak árulás az egész.
De féltél!
Féltél az őszinteségtől.
Gyaláztál, megtagadtál.
Pedig hidd el, az idő mindent igazol.
Az idő, ami késve rendezi az érzéseket.
Akkor, mikor már nincs visszaút.
Eláraszt, - beivódik a lélekbe,
rászáll a lélekre,
terjed egész valónkra.
Végre meg kellene tanulnom élni.
Meggyűlölni is tanulni kellene,
de vajon szabad -e?
Naponta kellene mindent újra tanulnom,
a fájdalommal együtt élni,
boldognak vagy boldogtalannak lenni.
Felejteni és újra felejteni.
Főleg a szerelmet - végleg feledni…
Egy éve annak, hogy nem tudsz szeretni…