"Miattad ülök a sötétségben!
Miattad vagy a többi miatt, ki tudja…
Valami történt, fájt kicsit, de nem éreztem sokáig…
Leültél velem egy asztalhoz, így kezdődött minden…
Elteltek az évek, és megkoptam.
Megfakult fényem pislákol az ablakon át, ahogyan még utoljára visszanézel…
Megláttalak az utcán, sétáltál szatyrokkal a kezedben.
Nem vettél észre, dudorásztál…
Jött egy kanyar…
egy szakadék…
Súlytalan voltam, nem féltem."
Miattad ülök a sötétségben!
Miattad vagy a többi miatt, ki tudja…
Valami történt, fájt kicsit, de nem éreztem sokáig…
Leültél velem egy asztalhoz, így kezdődött minden.
Megfogtad a kezem, félresimítottad a hajam.
Nálunk voltunk…
Ölembe hajtottad a fejed, súgtál szavakat halkan…
Símogattál, és nem számított semmi,
nem tudtam hol vagyok, mi történik, így vettél le a lábamról.
Ágyamba feküdtél és én hagytam hogy uralkodj.
Torkomat fogtad, kiélted minden bánatod,
Durván kezeltél,
aztán meg simogattál, mintha szeretnél…
Sosem szerettél…
Elteltek az évek, és megkoptam.
Megfakult fényem pislákol az ablakon át, ahogyan még utoljára visszanézel.
Csendes könnyek folynak arcomon és nem intesz, nem pislogsz, nem mosolyogsz rám többet.
S az élet ment tovább…
Szikrák fénye töltötte be a szobát minden éjjel, mikor ágyamba mást vittem.
Nő voltam, mégis férfiként éltem.
Szerettem, imádtam, öleltem mindenkit, ki belém hatolt,
De csak egy éjszakát, aztán kitessékeltem az ajtón…
Megláttalak az utcán, sétáltál szatyrokkal a kezedben.
Nem vettél észre, dudorásztál.
Azt hittem elfelejtettelek,
mégis annyira húz vissza szívem, és ellene semmit sem tehetek.
Autóba ültem hát, feltekertem a hangerőt.
Nem sírtam, néztem ki a szélvédőn, és csak hajtottam előre.
Nem tudtam hol vagyok, mit csinálok, talán nem is számított.
Jött egy kanyar…
egy szakadék…
Súlytalan voltam, nem féltem.
Miattad ülök hát most a sötétségben!
Miattad vagy a többi miatt, ki tudja…
Valami történt, fájt kicsit, de nem éreztem sokáig, csak tudtam:
Meghaltam!
|