"… A ruha lehull testem holdfogyatkozásán,
s neveddel simítok végig annak minden rejtett
hajlatán, te sarcoló sarlatán.…"
Álomra hajtom a levetett ruhák gondolattól átizzadt sorát,
érted fogyasztottam el Kedves, az utolsó vacsorát.
Ráncaim megkétszereződnek a jólvasalt párnán,
s azon tépődöm, hogyan nyújtsam be nálad a számlát,
hogy fizess azért is, amit még csak nem is tettél,
s már rég megfizettél…
Hagyom, hogy az álom messze gurítsa fejem,
túl a várakozáson, túl az észérveken.
A ruha lehull testem holdfogyatkozásán,
s neveddel simítok végig annak minden rejtett
hajlatán, te sarcoló sarlatán.
Imát szabdalok bűnös vágyakból,
agyamra szegezett két terhes válladtól
nem szabadulok már egy életre meg,
hiába hiszed, "óh, ő csak egy ostoba kisgyerek".
Nő vagyok nemesi talánnyal,
kész, hogy kamráim s pitvaraim
otthont adjanak az ágynak, amin
álomtól, mámortól tested értem remeg.
Ha nem fekszel belém üresen szenvedek.
Adj hát mattot hideg érveidnek, s lépéselőnyt
egymás partjain fürdőző lelkeinknek.
Online látogatók:
Látogató: 83
Regisztrált: 1
Kereső robot: 16 
Összes: 100
Jelenlévők:
