Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Holt remények tengere

, 385 olvasás, Ares , 6 hozzászólás

Sajgó lélek

Néha csak magány van körülötted,
Néha még a magány is magadra hagy,
Néha már a nagy semmi is úgy dönt, hogy nem marad.
Néha már a fekete sem lehet feketébb,
Viszont színessé sem változhat,

Néha már a fa sem találja helyét,
Néha már az óra sem tikk-takkol,
Néha már az ido kereke is csikorog,
Néha már úgy érzed, nem hat az alkohol,
S néha nincs, ami felvidítson,
Néha már rosszon kívül mást nem is álmodsz.

Amikor az esonek sincs kedve esni,
Amikor megszun hullámozni a tenger,
Amikor a tuz sem lobog,
Amikor a tuzkarika is megfagy a levegoben,
Amikor a szél zúgása is eláll
Amikor már a világ is megáll körülötted,
Egyedül csak te forogsz,
Forogsz a végtelen semmibe.

Akkor mondod azt, Jöjjön már a halál, a megváltás,
Jöjjön már a fekete köpenyes, a kaszás,
Jöjjön már ezüst hintón Hades szele,
Vigyorogjon rád Harlequim, a Bohóc,
Intsen neked Charon, a hajós
S halld már a Styx csobbanását.

De az alvilág helyett,
Egy tábla közli veled.
"Vándor ki erre sodródsz,
ez itt már a Holt Remények tengere",
S akkor mondhatod
Ennél rosszabb már nem lehet…

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Ares
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 319
Regisztrált: 2
Kereső robot: 20
Összes: 341
Jelenlévők:
 · PiaNista
 · Tristan Kekovian


Page generated in 0.2545 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz