Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Alkonyattól-pirkadatig

, 463 olvasás, quentin , 26 hozzászólás

Szerelem

Megérkezett.

Tényleg épp olyan, mint a képen.

-Szia. Szeretlek. – mondtam neki.

Elmosolyodott. Beinvitáltam, és felkapcsoltam a hangulatvilágítást, csak amíg lesegítettem róla a kabátot.
-Csüccs a kandalló elé – javasoltam. Átfagytál.
Tette amit mondtam. Kedvesen nézett, a kezeit egész közel tartotta a tűztér üvegéhez. Magára hagytam egy percre. A fürdőszobába mentem és engedni kezdtem a fürdővizét. Kitettem a tartóra néhány doboz fürdősót és mindent, amit kell.
Visszamentem hozzá, hátulról könnyedén átöleltem. Hozzám simult. Félresimogattam az útból a haját és gyengéden megcsókoltam a nyakát. Tetszett neki. Nem változtatott, de jobb karjával felém nyúlt és megsimogatta a fejemet.
Így maradtunk egy kicsit, néztük az izzó parazsat az üveg mögött. A vörös minden árnyalata ott játszott előttünk, hébe-hóba előkerült egy-egy kérészéletű kék láng, ami ropogott a fák alatt. A vörös és a kék összecsapott, időnként kiegyeztek egy lila árnyalatban.

Elkészült a fürdővíz. Megmutattam neki mit, hol talál, aztán megnyújtottam néhány illatmécsest és küldtem neki egy halvány mosolyt. Válassz majd fürdőköpenyt – mondtam és magára hagytam.

Amíg fürdött, megterítettem. A tálon hatféle hús sorakozott, körberakva köretekkel, párolt zöldséggel és egzotikus gyümölcsökkel igazán ínycsiklandó látványt nyújtva. Felhoztam a pincéből egy üveg hűs bort és épp azt néztem, ahogy megjelenik rajta a pára a hőkülönbség okán, amikor kilépett a fürdőből.

Meglepődött. Láttam is rajta és meg is szólalt:
-Nahát – mondta és megcsóválta kicsit a fejét. -Ez olyan – folytatta volna tovább, de az ujjamat az ajkához érintve szelíden csittre kényszerítettem.
-Ahogy én szeretném, tudod.
Bólintott.
-Igazad van. – tette még hozzá.
Kihúztam neki a széket. Helyet foglalt. Jó étvágyat kívántunk egymásnak és enni kezdtünk, válogatva a finomságokban, lopva egymást nézve közben a gyertyák táncoló fényében.

Bort töltöttem – bíborvörös, mély tüzű fénye szikrát szórt a két kristálypohárban. Melegített. Kicsivel később a következő pohár is fogyóban volt már. Felálltam.

– Szép nálad – hallottam a hangját miközben elpakoltam az asztalról.
-Köszönöm – válaszoltam.
-Én köszönöm – mondta.
-Segítesz? – kérdeztem, miközben két égő gyertyát emeltem fel az asztalról.
Bólintott. Ő is magához vett kettőt és követett a zongoráig.

Elhelyeztük a gyertyákat a zongora tetején. Leültem, ő is mellém.
-Chopin jó lesz? - kérdeztem.
-Nagyon szeretem – válaszolta és átölelte a derekamat. Kaptam tőle egy apró csókot az arcomra, játszani kezdtem. Hozzám bújt, fejét a vállamra hajtotta. Elmerültünk a zenében, azt hiszem sosem játszottam még így. A hangok körbelengtek bennünket és megszűnt minden más.
A lány, akinek a versek, a levelek és a mesék szólnak – tulajdonképpen- itt ül mellettem – gondoltam és lassacskán minden egyéb körülménytől függetlenül ünneplőbe öltözött a szívem.

A szemébe néztem, megcirógattam az arcát, a füle mögé illesztettem egy kóbor tincsét, de visszatért. Egyszerre mosolyodtunk el ezen. Közelebb hajoltam, egészen közel az ajkához és ott megálltam. Néhány milliméterre vibráltunk egymástól még – percekig kitartva a csók előtti tizedmásodpercet…
                          … Addigra már elvarázsolt. Úgy éreztem ilyen nincs minden életben.
Azt hiszem mindaz a kedvesség és figyelem, ami benne van, magától, ösztönösen jön és valami egész mélyen bíztató árad felém belőle folyamatosan. Kellemesebb és nyugodtabb érzés volt mellette ülni a zongoránál, mint bármi, amire emlékszem és mégis egy perc múlva már majd megvadultam a csókjáért, pedig akkor még nem is tudtam milyen az íze.

Egyszerre és ugyanúgy, egyforma hévvel értünk egymáshoz és elképzelésem sincs meddig tartott a csók, de akkor azt gondoltam: az sem baj, ha életem végéig. Közben kioldotta a fürdőköpenyemet és ölbe vett, de a csókunk egyetlen pillanatra sem szűnt meg létezni.
Az ágyig vitt, ráfektetett… és imádott. Mindenféle tabu nélkül imádott az ölelésével és eltelt legalább egy óra mire visszaadhattam neki a féktelen örömöt és szenvedélyt, amit addig átéltem vele és tőle. Ismerte a titkaimat és nem kérdezett semmit. Én sem, mert mindenre válaszolt a testével és csak attól tartottam néha, hogy elégünk a lázban.

A karjaiba bújva éreztem, hogy egyre lassuló ütemben, andalító simogatásával álomba nyugtatja a testemet és a lelkemet.

Pirkadatkor ébredtem, tudtam, hogy ideje indulnom. Édesen aludt. Felöltöztem, adtam egy búcsúpuszit a homlokára. Vetettem egy pillantást a parázsra a kandallóban és úgy éreztem, tennem kell rá némi fát, hogy ki ne aludjon mire felébred.
A kabátomba tűzött rózsa láttán öntötte el a szememet a könny. Alig tudtam merre visz az út hazafelé. Minduntalan a rózsáját néztem az ülésen.
Nehéz lesz nélküle.


Reggel órákat ültem a fürdőkádban. A víz egészen szétáztatta a bőrömet és nem akartam látni. A tenyerembe temettem az arcomat és lassan-lassan billegtem előre-hátra… és mégis láttam és tudtam, hogy ennek így kellett történnie.

Vágyak, célok, akarat, valóság, út, hit, jelen és jövő.

Káosz, akadályok, illúziók, múlt, pillanatok, érzések, félelem, kockák és sivatag.

Pár nappal korábban hívás érkezett egy ügynökségre.
Visszafogott hang érdeklődött a 24-es lány felől.
– Igen, dolgozik. Szombaton? Ráér. Egész éjjel, értem uram. Igen, lehet átutalás.
A részleteket természetesen megbeszélheti vele…


Én.
    Ő.
Férfi.
    Nő.
Nincs jelen.
    Nincs már jövő.

2007. december. 8-9.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Szerelem
· Kategória: Novella
· Írta: quentin
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 190
Regisztrált: 2
Kereső robot: 23
Összes: 215
Jelenlévők:
 · Öreg
 · Sutyi


Page generated in 0.3944 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz