Ha éjjel felriaszt az álmom,
Karomat csak kitárom,
Hisz itt fekszel mellettem.
Vagy mégsem?
Ha kerget már a világ,
Sírva bújok hozzád,
Hisz itt ülsz mellettem.
Vagy mégsem?
Ha nem bírom már, amit látok,
S gyilkol már az örök átok,
Remegve csókolsz éppen.
Vagy mégsem?
Ha megöl már a félelem,
Vagy ölelésre éhezem,
Fejem melleden éppen.
Vagy mégsem?
Hiányzol, ezt te is tudod,
A világból lassan kifutok.
Üvöltöm térden, törötten:
Szeretlek!
Suttogod fülembe mögöttem:
Szeretlek!
Meghalok, ha rám nézel,
Meghalok minden érintéssel,
Meghalok minden csókkal.
Meghalok, mert már mész el.
Így van ez minden új napban,
Minden új pillanatban,
S úgy érzem…
Vagy mégsem?