Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Donát élete

, 272 olvasás, NZsolti , 0 hozzászólás

Halál

Christien arcán egy csúf fintor jelent meg. Elégedetlen volt, amiért itt ragadtak New York-tól, mintegy hatvan mérföldnyire. A konyhapultról levette az italát, majd a popkornos tálért nyúlt.
- Christien, te jössz! – hallotta a nappali felől. - Haladj, mert a gatyádat is le kell dobnod és akkor a jelenlévő lányok jól fognak szórakozni – remélhetőleg! – a fiú vigyora a konyháig érződött.
Christien előlépett a pult takarásából. Mindössze egy bokszer volt rajta. Egyik kezében a popkorn, másikban az itala. Rövid, fekete, felzselézett haja volt. Sportos testtel büszkélkedett. A fiú látta a nappaliban alkotott körben ülő lányok arcán a mosolyt, amit az ő alulöltözöttsége hozott felszínre. A körben három lány és egy fiú ült.

- Te élveznéd a legjobban! – reagált a srác, David előző mondatára, és közben élvezte a rávetülő, elismerő női tekinteteket.
- Na macsókám, kezdd a saját rémtörténetedet.
A fiú leült a körbe.
- Kér valaki? – kínálta a popkornt a többieknek.
- Christien! – szolt rá egy lány. – Kezd a históriádat, különben piros kártyát kapsz!
Christien ijedtséget imitált. – Az rossz nekem?
- Aki elé piros kártya kerül, annak vetkőznie kell! – szegezte le a már megbeszélt szabályt a lány.
- Peytonnál a pont! – mutat a lányra David.
- Cseszd meg, David, te könnyen dumálsz…
- Te is erőltesd meg magad, és akkor még talán marad titkod előttünk. – bökte oldalba Peyton az alulöltözött fiút.
- Igyekezz, Christien, imádkozz, hogy fehér kártya kerüljön eléd. Az azt jelenti, hogy a társaság elfogadta a rémhistóriát.
- Oké, megadom magam!
- Na végre, a nyomorultak társasága rémtörténetre éhes! – kiált David.
Christien elmosolyodik, hiszen a nyomorultak, tökéletes jelző rájuk, itt ragadtak ebben a beázott viskóban, az Isten háta mögött, magukat kell szórakoztatniuk.
A fiú törökülésbe ül.
- A történetem egy magyar történet lesz…
- Váó, Christien, honnan az ötlet? – kérdezi Peyton.
- Állítólag igaz történet… - vált komolyra a férfi. – Még nagyapám mesélte…
- Halljuk! – mondta halkan David.
- Volt az 1980-as években egy debreceni család, amelyik egy gyermekből, az anyából… és… az apából állt.
Christien megdörzsölte a tenyereit, hogy bemelegítsen a rémisztő történetre, majd, belekezdett a mesélésbe.

A fiú egy apró lépéssel belépett az iskolába. Talpa érintette a küszöböt. Tudta, hogy sietnie kellene, de egyszerűen nem vitte rá a lélek, hogy fusson. Az óriási aula közepén úgy tetszett az aprócska fiú, mint egy hangya a dzsungelben. Hatalmas iskolába járt ő, jóval nagyobba, mint szeretett volna!
- Ön, meg mit keres itt? – hallott hirtelen egy hangot a háta mögül, a kihalt aulában.
Ijedten fordult meg, az egyik tanárnőjét látta a háta mögött. A nő egy szürke zakót és ugyanilyen szoknyát hordott. Haja kontyban állt, vastag szemüveget viselt.
- Talán nem hallotta, hogy kérdeztem valamit?
- De hallottam! – nyitotta ki félénken száját a fiú, érdekes, érett hang jött ki a torkán. – Tanárnővel van az első órám, matematika. Megkérdezhetem, hogy…
- Téved! – szakítja félbe a tanárnő a megszólalt fiút, akinek ehhez a cselekedethez minden bátorságát összekellett szednie. – A matematika órát egy kollégám helyettesíti, én nem érek rá. Apropó! – a tanárnő a karórájára néz – Már 14 perce és 8 másodperce elkezdődött. Amennyiben 52 másodperc alatt nem ér be órára, igazolatlan órát kap. Amennyiben beér csak késettként fog szerepelni a naplóban.
- Megkérdezhetem, tanárnő, hogy mely…
- Földszint 18. terem. – találta ki a tanárnő a fiú gondolatát, és megfogja a gyermek vállát. Erre a tanuló hangos szisszen. A nő ijedten kapja el a kezét.
- Fájdalmat okoztam?
- Dehogyis. – hazudja a fiú.
A fiú futni kezd, és annak örül, hogy ma testnevelésóra nem szerepel az órarendben.
A 18. terem ajtaja becsapódott. Az ajtólap felső harmadán a 18-as fémszám tovább masszívan állt.
- Elnézést, a késés miatt… - mondta alig hallhatóan a fiú, hisz’ az egész osztály őt bámulta!
- Semmi baj, ülj le a helyedre, Donát.
A fiú a helyére szaladt.
A tanár folytatta az ötödikes anyag magyarázatát.
- Donát, Donát! – szólítgatta a fiút egy másik.
A fiú ránézett.
- Miért késtél? – tudakolja meglehetősen vicces arckifejezéssel.
- Nem mindegy? Már itt vagyok.
Ennyiben maradt a beszélgetés.
A fiú hazafelé vette az utat az iskola után.
Hazaérve a szokott sötétségbe lépett be. A házban minden redőny le volt húzva. Donát tágra nyitotta a szemeit, ahogy belépett a világos udvarból a sötét házba. Egy ideig semmit sem látott. Mikor kellőképpen kitágult a pupillája egy nő állt előtte! Egy harmincéves, ám szinte ősz hajú nő. Donát megijedt és már hátra kezdett hőkölni, majd kiáltani akart, mikor meghallotta az édesanyja hangját. Donát minden szava elhalt. A hang hallatára biztonságban érezte magát.
- Kicsim, már itthon is vagy? – kérdezte némi csalódottsággal a hangjában a nő.
Donát elmosolygott! A nő karjaiba szaladt.
- Igen, ma rövid nap volt. – mondta gyerekhangon.
Az anya guggolva a karjaiban tarja a fiát, ő pedig háttal édesanyjának áll, félig-meddig anyjának dőlve. Közben a kezében tartott bicskával játszadozott.
- Ezt honnan szerezted? – kérdezi csodálkozva az anyja.
- Egyik osztálytársam adta. Azt mondta, ezzel megvédhetem magam…
Az anya elkomorodott. – Észrevette valaki…?
- Csak a tanárnő fogta meg a vállamat… meg Ákos látta meg, a nyakamnál… és adta ezt a kést. – mutatja a bicskát anyjának. – De holnap már lesz testnevelésóra. – mondta szomorúan.
- Nem baj – vágta rá az anya. – holnap nem mész iskolába.
Mindketten érdekes zörgő hangot hallottak az egyik szoba irányából.
- Gyorsan tedd el a zsebedbe, fiacskám! – az anya kivette a fiú kezéből a bicskát és belecsúsztatta a nadrágzsebébe.
A sötét folyosó irányából egy negyven év körüli, borostás férfi tűnt fel. Az izzadságszaga már messziről érződött, karján a szőr leginkább a kosztól állt össze. Pici, fehér trikója hájtól dudorodott. Dörmögős hangja álmosságról és részegségről árulkodott.
- Mi a kaja? – kérdezte.
A nő felállt, fogta a fiú kezét.
- Semmi. Pénz kellene, hogy be tudjunk vásárolni. – mondta az anya.
A férfi közel sétált a nőhöz. Már-már félelmetes közelségbe. Vörös feje, bűzlő szája miatt borzasztó volt a férfi közelsége. Indulatokkal teli mozdulatai még elviselhetetlenebbé tették a közelséget.
- Akkor szerezzél… kurva.
A nő szemeibe könnyek szöktek.
- A mami nem az! – dőltek ki az érett szavak a fiú száján. Ám abban a pillanatban, hogy kimondta, már ő is megbánta a mondatát.
A férfi mérgében felkapta a fiút. Az anya megpróbálta kiszabadítani a férfi szorításából a gyereket, ám egy erős pofontól földre esett. Az apa magasra emelte a fiút és ledobta a földre. A gyerek halk puffanással ért földet.
- Azt mondtam, enni akarok! Tedd a dolgod, asszony! – ezzel a férfi eltűnt, abban a sötét folyosóban, ahonnan jött.
- Jól vagy, fiacskám? – sietett a fiúhoz, az anya.
A fiú a karját fájlalta, de semmi komoly baja nem esett…
Donát este 20.00 - kor az ágyában feküdt. Hófehér kutyája az ölében pihent.
- Éhes vagy? – kérdezte a kutyától.
A kutya kerek szemeivel figyelt a kis gazdájára.
- Már napok óta nem kapunk húst. – nyelt nagyot Donát. – Dobó, neked mi erről a véleményed? – kérdezte játékos hangon a gazdi. A kutya a nevét hallva vakkantani kezdett és felállt Donát ölében. A fiú úgy érezte hanyagolnia kell ezt a témát…
- Képzeld, holnap nem megyek iskolába. - mosolygott Donát a kutyájára. Az leülve hallgatta gazdáját. Tesi óra lesz… - mondta maga elé bámulva a fiú.
Két nappal később, reggel, már időben ért az iskolába. Ekkor is találkozott, a matematika tanárnőjével. Az asszony szeme már nem a tanári szikrákat küldte, sokkal inkább egyfajta barátságos pillantást vetett a fiúra.
- Jó reggelt! – mondta kimérten, ám végig mosolygott.
- Jó reggelt, tanárnő! – köszönt Donát.
- Nem kell bemennie első órára.
- Elmarad? – kérdezte lepetten Donát.
- Nem, szeretnék néhány szót váltani önnel. Kérem, jöjjön a tanáriba, miután letette a táskáját az osztályteremben.
A fiút mindössze egy hajszál választotta el attól, hogy sírva fakadjon. Váltig állította önmagának, hogy szidás miatt akar vele beszélni a tanárnő.
- Rendben… - hebegte-habogta a kisdiák.
A tanárnő elsétál a fiú mellett…
Donát belép az osztályterembe, minden osztálytársa hangosan köszönt neki, ám ő ezeket nem hallotta meg, saját gondolataival volt elfoglalva, amik csak azt mondogatták, "lefognak szidni! Örülhetsz, ha nem kapsz két nagy maflást is!". Hátra megy, leteszi az iskolatáskáját a padra. Két jó barátja termett mellette.
- Ma nem leszek első órán. – tájékoztatta barátait.
Egyikőjük halk kuncogásba kezdett, majd a másik is követte.
- De hisz itt vagy! – kacagtak.
- De Fodor tanárnő behívatott a tanári szobába.
- Miért? Mi rosszat tettél?
Már ők is kezdik…

Fodor tanárnő az asztal túloldalán ült. Donát vele szemben. Senki más nem volt a szobában.
Donát a karfát markolta.
- Minden bizonnyal tudod, hogy én vagyok az iskolánk diákfelelőse. – kezdte a tanárnő az asztal tetején összekulcsolt kezekkel.
Donátnak egyből feltűnt, hogy a tanárnő letegezte őt. Ám ugyanakkor nem tudta, hogy miért kezdi a szidást, azzal, hogy elmondja neki, ő a diákfelelős…
- Ugye tudod, nekem elmondhatsz mindent. Az iskolának feladata, hogy megvédje diákjait a családon belüli erőszaktól.
Donátot kiverte a víz, érezte, hogy egy hatalmas izzadságcsepp végigcsorog a hátán. Akarata ellenére is kihúzta magát. Feszengeni kezdett.
- Úgy érzed, el kell nekem mondanod valamit? – kérdezte a tanárnő olyan barátságos hangon, amilyet Donát még soha nem hallott Fodor tanárnőtől.
- Nem. – csak ennyit tudott kinyögni, végig kerülve a tanárnő tekintetét.
- Úgy érzed, mutatnod kell nekem valamit?
- Nem. – a válsz villámgyors volt, akárcsak az előbb.
Fodor tanárnő felállt az asztaltól.
- Szeretném, hogy bízz bennem. – mondta leguggolva a tanárnő, Donát széke mellé.
- Nem kell semmit elmondanom.
Fodor tanárnő elkapta a tekintetét.
- Most elmehetsz.
Donát kipattant a székből, újjászületve tépte fel az ajtót, és amint kiért a folyosóra, úgy érezte, újra tud lélegezni.

Fodor tanárnő kopogtatott. A falap nyikorgással reagált az őt ért atrocitásra.
- Jó napot! – kiáltott. Ám ajtót továbbra sem nyitott senki.
Hirtelen zajt hallott bentről.
Kopogni kezdett. – Jó napot! - fülét az ajtóra tapasztotta. Halk zajokat hallott.
Majd hirtelen olyan hangot hallott, aminek hatására cselekednie kellett! Egy sikolyt!
A tanárnő rémülten próbált bejutni a házba, rángatta a kilincset! – Kinyitni! Mi folyik ott bent?
Majd csend lett. Az előbbi hátborzongató zajok nyomok nélkül elnémultak.
A tanárnő megpillantott a teraszasztal lábánál egy téglát. Felvette és betörte vele az ajtóüveget. Eldobta maga mellé a téglát. A lyukon keresztül benyúlt, már érezte is a kulcsot, már csak egy mozdulat és… ekkor valaki megragadta a kezét bentről! A tanárnő minden erejével ellenállt ám a támadó a törött üvegen végighúzta a tanárnő karját. A ruha szétszakadt, a bőr felhasadt és a vér ömlött a karból. A tanárnő arcizmait fintorba rántotta a fájdalom. A támadó nem elégedett meg ennyivel. Még mindig roncsolta az üvegen a sebesült végtagot. Az asszony egy fájdalmas ám látszólag az egyetlen lépésre szánta el magát. Leguggolt, és a tégláért nyúlt. A karja az üveg alsó részébe ütközött. A tégla néhány milliméterre a kezétől, ám az üveg centikre behatolt a bőrébe. Elérte a téglát, majd felállt és maradék erejével nagyot lendített a téglával, az üveget áttörve fejbe vágta a támadót. Elérte, hogy a férfi elengedje a kezét. A tanárnő úgy látta az üvegen keresztül, hogy a férfi megszédült. A téglát átvette a sérült kezébe, majd ép kezével újra benyúlt az ajtón, és elfordította a kulcsot. Szélesen kicsapta az ajtót. Dühét jól mutatta az elvörösödött feje, a vértől áztatott kezével mit sem törődött. A házba lépve fejbe vágta a férfit, aki elesett. A nő eldobta a téglát és a férfira vetette magát. A férfi hosszú haját megmarkolva a földbe verte fejét. Ezt jó párszor megismételte, ám ereje fogyott a vérveszteség miatt… A férfi kábultan, de le tudta magáról dobni a megvadult nőt, aki kimerülten feküdt el a földön. Meglátta maga mellett egy élettelen női testet, amelyiknek a nyakán egy óriási vágott seb éktelenkedett. A nő felakadt szemeitől, az arcra fagyott rémült tekintettől, a falfehérré vált tanárnő minden erejét összeszedve felállt. A férfi két kezébe fogta a téglát és úgy vágta tarkón a nőt. Egy halk nyikkanással elterült a földön. A száz kilós férfi tombolva vetette rá magát. A tanárnő már csak annyit látott, hogy a tégla pokoli erővel közelít az arca felé!

Donát boldogan, mégis görcsbe szorult gyomorral közeledett az ajtó irányába. A boldogságra és idegességre egyaránt megvolt az oka, boldog lehetett, amiért hamar megszabadult a tanárnőtől, ám ideges lehetett, vajon milyen hangulatban van ma az apja?
Ám a házba lépve minden előző gondolat kiröppent az agyából, a vértócsákat, holttesteket látva és az irtózatos vérszagot érezve. Ledermedten állt az ajtóban. Szemével az ocsmány holttesteket pásztázta. A felismerhetetlenségig összevert alakot látva a hányinger fogta el. Ám a másik testben felismerte édesanyját. A holttest mellé futott, letérdepelt, kezeivel felültette az anyját. Sírógörcsöt kapott. Érezte anyja személyében minden reményt elvesztett, ami az életben maradáshoz szükségesek. Két kezével belemarkolt az anyja ruhájába és hisztérikus bömbölése torokhangban folytatódott. Erre a nappali felől apja halk morgását hallotta. Könnyektől áztatott szemei a nappali bejáratára tapadtak. Felállt, elindult a nappali felé. Meglátta a kanapén pihenő apját. Donát látta, hogy apja feje kissé vérzett. Úgy érezte, ezt az embert nem ismeri. Neki ilyen idegen nem kell. Nadrágzsebéből előhalászta a bicskát. Egy gombnyomásra kiugrott a penge. A fiú a kanapé mellé állt. A kést marokra fogta, ujjai fehérré váltak. Beledöfte az undorító test oldalába a kést. A férfi feljajdult s szívéhez kapott, hiszen a penge már a mellkasa bal oldalából állt ki. Szeme kerekre nyílt, ám holt fáradsága meghiúsította minden ellenkező mozdulatát. Végül már csak vérben forgó szemekkel tűrte, hogy több fájdalmas sebből vérzett. Végül egy véres, hájas, cafatos húsnak hatott…
Mikor Donát végzett ezzel az idegennel, összecsukta bicskáját. Majd fehér Dobó kutyáját látta meg a nappali ajtajában. Fehér pofájáról vér csorgott.
Donát lerántotta a még mozgó tetemet a kanapéról, a hús nagyot puffant a földre esve. A kiéheztetett kutya zsákmányt látott a vérben fürdő hájas húsban. Morogva vetette rá magát, marcangolta.
A fiú is éhes volt, egyetlen egy dolog miatt nem csatlakozott a "kiadós ebédhez", nem akarta elrontani a gyomrát… Merthogy ilyen undorító disznótól csakis gyomorrontást lehet kapni…

- Huh! – sóhajtott fel David.
- Hogy tetszett? – kérdezte fáradtan Christien, még mindig a történet hatása alatt állva.
Peyton egy fehér kártyát tett a fiú elé. Igen, Christiennek maradt titka a lányok előtt.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Halál
· Kategória: Novella
· Írta: NZsolti
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 111
Regisztrált: 0
Kereső robot: 14
Összes: 125

Page generated in 0.1184 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz