Ül a mozdulatlan varjú sikoly,
Üvegen át néz, a másik oldalon.
Szobor arca üres flakon, nem
kiált benne valóság, se álom.
Nincs előadás az értelem színpadán,
Legördült függönyök- üres állomás-
Emléktelen visszhangzó kiáltás
Csapódik az értelem falán,
Mint odúból riasztott denevérek
Rohannak a hang után.
Lecsapolt mocsarak a szivacsos halál,
Táncol remegve az ájult génjei falán.
Összeolvadva, tudat és tudatlanság,
Űrvilág csendje nehezedik rá,
Kihalt bolygó, mi kering
a kényszerpályán,
Mit nem irányít semmi
csak a tömegvonzás
A lelke mit csinál?
Itt van, vagy egy másik dimenzióban
Napóleon, vagy egy őrült király?
Ül a mozdulatlan varjú sikoly
Nincs törvény és rend.
Nem néz ki senki a bezárt ablakon.
Nem hallani a lélek mély hegedűjén
játszó dallamot,
Kong a csend a kőrbezárt falakon