Navigáció


RSS: összes ·




Regény: Lilián II.

, 341 olvasás, elizavetta , 0 hozzászólás

Ezerszín

"… Ekkor kopogás törte meg a csendet. Durván erőteljesen verték a bejáti ajtót. Majd hirtelen rántással kinyitották. Az ajtóban Daug Fellifar állt. Közép termetű, láng vörös hajú szeplős arcú férfi volt. Egy idős lehetett Adam Bilbaóchkal. Mogorva ember volt. Morora falu legmódosabb embere. És ezt minden tettével bizonyitotta. Senkitől nem tűrt ellentmondást …"




-II-
Ekkor kopogás törte meg a csendet. Durván erőteljesen verték a bejáti ajtót. Majd hirtelen rántással kinyitották. Az ajtóban Daug Fellifar állt. Közép termetű, láng vörös hajú szeplős arcú férfi volt. Egy idős lehetett Adam Bilbaóchkal. Mogorva ember volt. Morora falu legmódosabb embere. És ezt minden tettével bizonyitotta. Senkitől nem türt ellentmondást.
-Jó estét-szólt azon a mély dörgedelmes hangján.
-Most nem - kiáltott oda neki Adam.
-Azt hallottam, hogy Lilián meg szökött- folytatta Daug, el eresztve füle mellett Adam kiabálását.
-Nem így egyeztünk meg! Azt mondtad, hogy rendben lesz minden! Nem türöm hogy bolonddá tegyenek. Ajánlom, hogy hozzd renbe a dolgokat amig…
-Sara jó estét-fodult az asszony felé, majd egy pillantásra Adamra nézett.
-Viszlát Adam!-azzal meg fordult és ahogy jött, úgy el is ment.
Sara szája elé kapta a kezét. ne hogy felsíkoltson, minden porcikájában remegett.
De Adam Bilbaóch cserzett arcán is rángatozott egy idegszál a vissza fojtott dűhtől.
Fiai mintha nem léteztek volna, próbáltak láthatatlanná válni, ne hogy apjuk haragja rajtuk csattanjon.
-Induljunk, nincs sok időnk! Mindjárt be sötétedik- adta ki a parancsot.

Az árny előbb csak messziről figyelte Liliánt. Csak nézte gyönyörű arcát, szép hosszú haját.
"-Tudtam hogy egyszer el jössz hozzám, éreztem, hogy egyre jobban közeledik ez az idő. És most itt vagy, figyelem azt a csodálatos arcod."-
Lassan közelebb repült az alélt lányhoz. Körözött felette, majd ovatósan egész közel merészkedett. Fekete karomszerű kezével, lágyan a lány arcához ért. Árnyszerű arcával surolta Lilián arcát.
"-Az enyém vagy, mindig is az enyém voltál. Most még egyszer haza engedlek, de csak azért, hogy utána végleg magamhoz láncoljalak. Meg lásd milyen boldoggá foglak tenni. Apád nem tud tenni ellenne semmit. Hatalmam van az emberek felett. Nem fogom engedni hogy másé legyél. Majd meg látod! Rád teszem a jelemet, akkor nem mer senki szembe szállni veled a faluban. Félni fognak töled az emberek!"-suttogta a lány fülébe.
Azzal a lány feje fölé hajolt és egy csókot égetett a homlokára. Meg simogatta a halvány arcot, meg érintette a nyakát és szép lassan elrepűlt.


Adam és fiai már az erdő szélén voltak. Tudták hogy beljebb kell menniük, ha meg akarják találni Liliánt. Csak már annyira sötét volt, hogy szinte egy végtelen fekete katlannak tünt az erdő. A kis olajlámpa nem adott akkora fényt, hogy bátran bemerészkedjenek.
De azt is tudták, hogy ha Lilián oda bent van akkor mi előbb ki kell onnan hozzni még mi előtt baj nem lesz.
Ekkor egy velőtrázó síkoltást hallottak. Először mind a hárman meg dermedtek a félelemtől, majd szinte egyszerre kezdtek a hang irányába szaladni.
Elsőnek Viktor ért oda, de abban a pillanatban vissza is hőkölt a látványtól. Majd Adam is oda érve, iszonyodva figyelte lánya arcát.
-Ez nem igaz… nem lehet igaz… el késtünk! Már itt járt!-ki áltott bele az erdő csendjébe.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Ezerszín
· Kategória: Regény
· Írta: elizavetta
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 105
Regisztrált: 0
Kereső robot: 13
Összes: 118

Page generated in 0.1038 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz