Te vén bolond baktató lámpásos,
Mi lenne, ha nem lennél vallásos?
Hited keserve, dideregve, remegve,
Kitakarva lenne lelked, összes keserve.
Ki szólna hozzád melegen, lágyan?
Ki ölelne téged sorstalan sorsodért?
Lelked, ha eladnád harminc garasért.
Mit kérdeznél Istenedtől, és miért?
Mint szolga, barázdák időtlen rabja,
Ki lehajtott fejjel bámulsz a csillagokba,
Sós verejtékek könnyekkel keveredve,
Mik felszáradnak kérges tenyeredbe.
Te vén bolond baktató lámpásos,
Ki kért téged, hogy legyél vallásos?
Hogy higgyél, hogy bátran remélj,
Irgalmat, s békét balsorsodért?
Anyád, vagy apád, mutatott jó utat,
Követni a megfeszítet szenvedését?
Térdet hajtani, vagy játszani az urat
Vagy örökre eldobni a gyűlölet kését?
Te vén bolond baktató lámpásos,
Alkonyatba sütkérezve képzelegsz,
Hitedbe fürdesz, mig keresztet ácsolsz,
leveted ruháid, s mesztelen gyászolsz.
Mikor írod e verset, sírsz zokogsz.
Parányi ember, s a végtelen sok gondok.
Lelked harcterén a jó és a gonosz harcol,
A csatában elesel, s eltakarnak a hantok.
Te vén bolond meghalt lámpásos,
Társad lesznek odafen a csillagok,
S, ha majd felnézek az égre,
Látom baktatsz lámpással a kézbe.
Online látogatók:
Látogató: 62
Regisztrált: 1
Kereső robot: 14 
Összes: 77
Jelenlévők:
