Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Algernon

, 269 olvasás, kapolyi.gyorgy , 2 hozzászólás

Abszurd

Ott állt a labirintusban, ahol letették. Nem emlékezett tisztán ki tette le, csak arra emlékezett, hogy ment az utcán, aztán felkapta valami, és máris a levegőben volt. Oldala még sajgott, úgy látszik ott fogták meg a legerősebben. Még jó, hogy nem törte el egy bordámat - sóhajtott rezignáltan, most még nagyobb bajban lennék. Ösztönösen tapogatta fájó oldalát, mérhetetlen tanácstalanságában csak állt, és nem jutott eszébe semmi. Csak nyugalom – nyugalom - nyugtatta magát félhangosan. Ha bepánikolsz, egészen biztos nem jut eszedbe megoldás. De érezte, nincs is mi eszébejusson, annyira képtelen volt helyzete. Ez egy őrület - gondolta, és lázas igyekezettel próbált kigabalyodni az ügyből. Nézzük meg hol vagyunk – morogta, itt falak vesznek körül, helyenként megszakítva, megmutatva a mögötte húzódó falakat. Feltehetően az a fal is több helyen megszakad, és mögötte is fal van. Ahogy ez a terület üres, úgy a többiben sem lehet semmiféle irányadó berendezés. Röviden szólva, ez úgylátszik egy labirintus. A felismerés durván mellbevágta, amitől olyan tanácstalan lett, hogy szinte fájt. Te jóságos Isten – mit keresek én itt? Fogalmam sincs mit kezdjek magammal, legalább valami támpontot találnék, hogy el tudjak indulni. Révetegen megindult az egyik kapu felé. Előtte ácsorgott egy ideig, nem volt biztos benne, ha átlép rajta, nem történik valami váratlan rossz. Összeszedte magát, és átlépett. Nem történt semmi. Egy ugyan olyan üres helységben állt, mint az előző. Még a vakolat is ugyan azokat a hibákat viselte, mint az előző. Itt is, a falakon kapuk voltak, mögöttük futó falakkal. Most már némileg felbátorodva indult tovább, és átlépett a következő folyosóra. Ugyan olyan volt, mint az előző kettő. Kissé felélénkült, megsejtve, hogy bátran vándorolhat bármerre, nem lesz semmi baja. Egyre gyorsabban haladt, már-már a kíváncsiság is hajszolta, nem csak a szorongás. Nem tudta, hány folyosón és termen haladt át, ki-be rohangászott a kapukon, hatalmába kerítette a rémület, hogy ezekből a folyosókból és kapukból megszámlálhatatlan sok létezhet, akárhogy igyekszik, fizikai képtelenség a végére érni. Már izzadt, nehezen vette a levegőt, nyelve száraz szájpadlásához tapadt. Csak innen kijussak-ismételgette zihálva, lábai ólomlábakká váltak, alig tudta őket emelgetni. Már nem figyelte a kapukat, belefáradt a találgatásba, melyik lenne számára jobb. Leült a betonpadlóra, hátát a falnak támasztva lábait terpeszben kinyújtotta. Lehunyta szemeit, és próbált rendet rakni magában. Ez a nyomorult futkosás nem vezet sehova - gondolta. Itt nincs senki, tehát segítséget sincs kitől várjak. Már most ki vagyok merülve, belátható időn belül nem lesz erőm továbbmenni. Ennek az egész rémségnek kell, hogy legyen valami logikája. Erre kéne rájöjjek, addig nincs is semmi értelme, hogy továbbmenjek. Sajnos, egyenlőre nem értem sem a logikáját, sem az értelmét az egésznek. Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy a probléma nagyságához illően kétségbeessek.
Sokáig ült ott a kövön, lassan újra érezte lábait, levonult róla a hőség, és egészen jól feltisztultak gondolatai. Na, mindenesetre elindulok, mert ebből az ücsörgésből biztos nem lesz semmi-szólt hangosan, és nehézkesen felkászálódott. Tántorogva megindult, kellett vagy húsz méter, mire belejött a gyaloglásba. Vég nélküli falak, kapuk és kapuk, ötletszerűen hol kilépett az egyiken, belépett a másikon, mindenütt ugyan az. Van, hogy szerencséje van az embernek – mondta, véletlenszerűen is ráhibázhatok a helyes irányra. Tudom, ennek a valószínűsége nem nagy, de létezik, és kihagyni az én esélyeim mellett ezt a lehetséges meglévőt, több mint hiba. Fouché szerint csak a bűnöket lehet megbocsátani, a hibákat soha. Ez a labirintus elveszi az elitélt hitét, nem emberi logika szerint működik, csak az elbizonytalanodást fokozza az összeomlásig. Lehetetlen és igazságtalan valakit beletenni akarata ellenére egy ilyen labirintusba, és magárahagyni. Végigjáratni vele a pokol mind a hét bugyrát, egy reszkető, vinnyogó állatot csinálni belőle, leépítve szellemileg és fizikailag, hogy kívánja a halált. A megváltást és nagy megkönnyebbülést, ahol már nem vár választ kérdéseire, maga mögött felejtve a világot, ami elbizonytalanította és tönkretette. Vágyja a halál világát, ahol" a gondolatok vámmentesek", nincs mit kérdezni, és nem vár választ. Elringatja az elíziumi béke, mert minden biztonságérzet hiányában az ember tehetetlen és magányos. A labirintus racionális és kőkemény, lélektelenül, érzelmek és tolerancia nélkül végignézi a kényszerjátékos szenvedéseit, még csak nem is élvezi. Csak személytelenül van, neki nincs mit veszíteni, sem nyerni. Ő tudja, a labirintusban senki sem nyerhet, ez a tudat teszi közömbössé és érdektelenné. Itt, halandónak csak szerencséje lehet, ami viszont nincs. Itt, a személy hozzáállása mit sem számit, itt valami másról van szó, nem tudni miről. Egyetlen lehetőség menni és menni, ki-be rohangászni minden kapun, nekifutni a kapuk mögötti falaknak, hinni és bízni, hogy csak feltűnik az a rohadt kijárat, még mielőtt elfogyna minden erő. Megtalálni az áhított sajtot, amit még nem látott senki, de szilárdan reméli, hogy létezik. A vak hit nem újdonság, végigkíséri az egész életet, a félelem az ismeretlentől és a remény, ami irreális és gyerekes, de nélkülözhetetlen. Ott lohol a labirintus végtelen falai között ahova letették, a sajt kábító illata ösztönzi és reményt ad, de keresési irányt nem, mert mindenütt sajtszag terjeng. Nem mer kételkedni meglétében, elveszítené az egyetlen vélt reményét, és összeomlana. Még azt sem tudja, miként kell viselkedjen, hogy méltó legyen rá, találgat, és kitalál viselkedési formákat, meggyőzve magát, hogy megtalálta a helyes utat. Ez, és ehhez hasonló bebeszélt igazságok viszik előre, a végtelen falak és átjárók hallgatnak Érzi, hogy fogyó ideje és hite egyre esélytelenebbé teszi, elhatalmasodik rajta és benne a pánik, egyre gyakrabban merül fel benne a gyanú, hogy nem éri el a sajtot. Lassan már nem is a hajdani önmaga, csak egy holtfáradt, és kiábrándult, megfakult szőrű egér, aki megszokásból fut, már nem is igazán emlékezve arra, hogy miért is teszi. Innen szép nyerni-motyogja kiszáradt torokkal, mert valamit mondani kell magának, és más nem jut eszébe. A falak végtelenje vonul el homályosodó szemei előtt, na majd a következő kapu már a sajthoz vezet, aztán kisül, hogy mégsem. Érzi, hogy ez a monoton reménykedés először belül fogja elpusztítani. Lelki szemei előtt megjelenik önmaga, amint a fal tövében összezsugorodva fekszik, elszürkülten és kiürülve, üveges tekintete már nem keres kijáratot már semmit nem keres, beléköltözött a labirintus hideg közönye. Észrevett a falban egy alig látható ajtót. Izgatottan nyitotta ki, és elétárult egy hosszú, lefelé vezető lépcsősor. A tavasz leheletét érezte, virágok illatát. Itt a kijárat-ordította mámorosan. Végső erejét összeszedve rohant lefelé. Már tántorgott, és lila karikákat látott, de a lépcsők nem akartak elfogyni. Alig volt eszméleténél, mikor feltűnt egy rejtekajtó. Ahogy hozzáért, az készségesen kinyílt. Belépett egy betonpadozatú terembe, amit hosszú falak vettek körül, bennük kapukkal. Nem is volt igazán tudatánál, amikor megindult. A végtelenbe futó falak, bennük a rengeteg hívogató kapu összefolytak szemei előtt. Az elsőn bement, és az pontosan olyan terem volt, mint az előző. Végigtántorgott a fal mentén, és megint átlépett az első nyíláson a következő folyosóra, az ugyanabból - ugyanabba. Megtorpant, ismét látta magát a fal tövében összezsugorodva feküdni, szürkén és megüvegesedett tekintettel.
Még érezte, hogy kiszáll lábaiból az erő.
Algernont soha többé nem látta senki. Igaz, nem is keresték, egy egeret nem szokás keresni.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: kapolyi.gyorgy
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 217
Regisztrált: 1
Kereső robot: 33
Összes: 251
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.5571 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz