Borozgatánk anyámmal – ivott a csúf vénlány,
Én meg csak néztem őt. Könnyes szemmel, némán…
Láttam a létének épp hamvadó tüzét,
Éreztem lelkének alkoholos bűzét.
Gyűlölöm a testet mely világra hozott
Sorvadó sorsomra bélyeget nyomott
Őrjöngő agyamat emészti a harag:
Testemből fonnyadó húscafat maradt.
Testvéreim háza mint jövőm tükre
Lebeg majd előttem egy hajszálon függve,
Hisz félve rút napot jósoló egemtől,
Nem látom a jót a saját szememtől.
Nem kérem, de várom a vigaszt a pohártól,
Hogy kihúzza szívem e halál torkából…
Éberség fájdalmát többé nem kérem!
Anyai örökség?! – Köszönöm szépen."