Doboztestbe zárt drótvilág
Csoszog, ahogy a vénember
S mikor rásüt a holdvilág
Nem fél, mozdulni mégsem mer
Fakó fényű lemezruha
Méretre szabott fémkeret
Benne még szeme sem puha
S magától semmit sem tehet
Bendegúz a tisztes neve
Voltak ismeretlen ősök
Kikről ma már csak nevetve
Mesélnek. Nem voltak hősök
Csak programozott robotok
Kiket tovább fejlesztettek
Sokan voltak a rokonok
Jó-néhányat menesztettek
Bendegúz egy újabb fajta
Kibernetikai álom
Minden tökéletes rajta
Nem gondolkodik halálon
Mert nincsenek érzései
Kódok sora irányítja
Elmaradnak kérdései
Hisz a választ maga nyitja
Tanítgatták az evésre
Nem is maradt mindig tisztán
Majd meghívták egy ebédre
Csodálkozott a gilisztán
Aztán úgy tett, mintha enne
Késsel, villával - így szokás
Mozdult szája, mintha nyelne
Majd jöhetett a zsírozás
Nemes anyag, rozsda nélkül
Maradandóbb, hogyha tiszta
Szalvétából nem kért végül
A raktárba vitték vissza
Ott azután magányában
Van ideje elmerengni
Meg is fordul az agyában
El lehetne innen menni
Megvárja, míg maga marad
Feltöltődik itt teljesen
Érzékelők nyomán halad
Irányt változtat helyesen
Néhány ajtó zárja cseles
Nem babrálgat sokat vele
Betörőnek okleveles
Kulcsokkal a "zsebe" tele
A szökésre régen készül
Elege lett már e helyből
A tudása kiegészül
Iszik egyet a kehelyből
Kint az utcán néhány ember
Gépiesen jár, tántorog
Bendegúz még szólni nem mer
De magában, csak háborog
Hiszen ezek sem beszélnek
Jobban, mint ő - csak gagyognak
A kocsmába mind betérnek
Helyet adnak a nagyoknak
Bendegúz is velük iszik
Fel sem tűnik már senkinek
Hogy egy robot - el sem hiszik
Csodálkozni, ugyan minek?
Hajnal felé, zárás után
A föld alá menekülnek
Papír ágyra buknak sután
A szemét közt elvegyülnek
Csak Bendegúz, ki nem érti
Mitől jobbak az emberek?
Az életét egy sem félti
Saját piszkában hempereg
Ott hagyja a földalattit
Visszaindul a bázisra
Éjjelre az őr maradt itt
Rákapcsolja új fázisra
Kifigyeli mától fogva
Hogy működnek a programok
Nem maradhat mások foglya
Most kezdődnek a jobb napok