Ott várlak majd, hol az erdő
ködbe burkolózva reszket,
könnyem fátyolán át nézem
a vöröslő messzeséget…
Ott várlak majd, hol az erdő
ködbe burkolózva reszket,
könnyem fátyolán át nézem
a vöröslő messzeséget.
Várom lépted puha dobbanását,
ruhád eső mosta illatát.
Várlak míg széthasad az ég,
s fekete lepelbe burkol a kín.
Vérző könnyek hullnak szememből,
de nem mozdulok helyemről.
S mindig csak ott várlak majd,
Hol az erdő ködbe burkolózva reszket.