Elmélkedve nézem fényképeim,
Tűnődök hát a múlt emlékein.
Visszasírom a régi perceket,
Mikor még Téged nem ismertelek.
Akkor még vágytam az angyalomra
Kit mások úgy hívnak anemona.
De nekem Te voltál mi szép lehet,
S elcseréltük örökre szívünket.
Újra adnám feledett csókjaim,
S csendesen ölelnének karjaim,
Hiányzik minden szó mit adsz nekem,
Talán soha sem leszel már velem.
Ismét érzem mit jelent hiányod,
Szüntelen álmondnék de csak fájok.
Gondolsz-e rám hűs börtönbe zárva?
Eltűnik-e szép emléked fátyla?
Mert várni fog rád örökkévaló,
Egy szív amely talán már túl fakó,
Hogy szeretni se lenne képes mást,
És nem is kíván újabb folytatást.
Ezért hát újra meg újra kérem,
(Álmom melyben Te vagy én életem.
Benne minden vágyad teljesítem,
Mert rádtaláltam igaz szerelem.)
Felejtsem hát el minden emlékem,
És visszasírom a régi perceket,
Mikor még Téged nem ismertelek.