Élesen hasít belém a nem múló fájdalom,
Éber még mindig megviselt tudatom.
Pedig éjjel van, a jók már alszanak,
Engem, csak engem gyötörnek fájdalmak.
Fájdalmamban gondolkodom…
Régi, elveszett emberi sorsokon.
És gondolok rád is,
Itt fekszel mellettem,
A fájdalom konok,
Nem múlik, üvölt helyettem.
Lehet, hogy nem is vagy itt
S csak elmém képzel ide valakit?
Hányszor, de hányszor megtette ezt velem,
S jóllakottan távozott,
Hisz hízott szenvedés-kenyeremen.
Száraz a szám, talán nedves csókra vár?
Elmémben sok gondolat kavarog, de nyugodj már!
/csitítom magam/
Sajog az oldalam, ki érti ezt…
Bosszúból fájdalmat rám most ki ereszt?
S ahogy gondolatim, úgy cikáznak a verssorok,
Fiatal testben egy öreg lélek rabja vagyok…
Budapest, 2007.07.25. 23:15