kémlelő napokon, nehéz
hosszú éjszakákon át
gyűrött, könnyű takaróm alatt
szerelemmel várok rád
mint mézes virág fürdök
várva enyhülést adó csókod,
de nem jössz, mást láttam
csak csalóka fényed volt ott
fáradt magányomban ülök,
gyötrő képzeletem nálad
békétlenné tetted már
az addig nyugodt ágyat
nedves párnám is felsóhajt
paplanom vizét issza
szűk lett a szoba nélküled
kérlek, gyere hamar vissza