Ízesített
cukor
édessége
nem
szól,
hangod
némaságba
rejtette
szavaid.
Biciklid
kerekei
nem
koptatják
a
melegtől
felhevült
öreg
aszfaltot.
Udvarod
üressé
vált,
a
palánk
árván
várja
a
kosárlabdát.
Esteledik,
kínos
nyomát
cipeli
a
homály,
ellepi
fakósságát
lassan
a
fájdalomnak,
de
én
mindig
látlak…