Nem akartam megadni magam,
de fújt a szél s hajlottak a fák,
egy gondolat emésztette agyam.
A lombok a földet súrolták!
Zihált körülöttem a kimerült nyár,
tarkómon éreztem forró leheletét!
Az ég iszapjában vergődött egy madár,
s szívemet kettéhasította a bánat!
Hullott kiégett életem pernyéje,
s kavargott az elhamvadt idő!
Kutyák feküdtek a lelkem helyére,
s vonyítás tépte fel a csönd vásznát!
Minden csak várt dermedt bénultságban
már sötét volt, elrejtőztek a fények
s láttam magam a tükröződő halálban!
Nem akartam megadni magam!