Navigáció


RSS: összes ·




Ballada: Szarvas

, 493 olvasás, timeadiva , 16 hozzászólás

Kaland

Egy vadászlesben aludtam egyedül az éjjel.
Látni vágytam: hogy kel fel a világ minden reggel,
napfelkeltét vágytam látni nagy hegyek ormán túl,
bizonyságot tenni a Szarvas legendájáról.

Jött a Szarvas, hisz tudta hol várom őt, hajnalban.
Akkor jött, mikor az éj még egy volt a nappallal.
Akkor jött, mikor a fény még bent volt a sötétben,
mikor természet és ember egy volt a Reggellel.

De vadász is jött, nélküle, minden szép lett volna,
töltve, Szarvas-szívre tartva, eldörrent a puska.
Végig kellett élnem azt, hogy nem tehetek semmit…
Egyszer látnom kellett mindent; vadat és vadászt is,

két lábra állt halált…, agancsot égen átszúrva,
felhővé vált leheletet, hörgést egy villámban,
vérben izzó friss harmattal megöntözött fákat,
élő Napsugarak helyén; viharba fúlt tájat.

A Szarvas-lélek ekkor búcsúzóul felém nézett;
legendáját, szabad lelkét átadta enyémnek.
Csak a hús-lét lett a Vadászé… - üzent szemével -
a lélek tovább szárnyalhat majd eztán minden reggel.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Kaland
· Kategória: Ballada
· Írta: timeadiva
· Jóváhagyta: Biró Erika


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 340
Regisztrált: 2
Kereső robot: 39
Összes: 381
Jelenlévők:
 · arttur
 · oprae


Page generated in 0.3616 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz