Előttem a világ szennye.
Nagybetűs címekbe szedve.
Vágyok, valami szépet és jót,
Valami tiszta, emberi szót.
Olvasom, nézem naponta,
Hogy mit mond, ír a média.
Sokszor szinte elborzadok,
Vagy csak bosszankodok.
Nem értem az embereket,
Miért csámcsognak nevetve,
Olyan dolgokon, melyeken
Inkább csak sírni lehetne.
Mert mi az, mi a lapokon,
Nap mint nap, újra írva áll?
Csupa bűn, terror, és halál.
Az ember jó hírt nem talál.
A fotókról arcodba néznek
Gyermekkorú kis gyilkosok.
Csalók, erkölcstelen papolók.
Ó ég! A jókról is írjatok!
Azokról is, akik alkotnak,
És tisztességgel dolgoznak.
Hogy legyen példája a jónak,
Hogy élhető legyen a holnap.
Ui: Egyre többször bosszankodom azon, amiket az újságokban olvasok. Nem tudom miért főcím, hogy ki kivel csalja a feleségét, férjét, hogy kinek látható a fehérneműje mert épp fellebbentette a szoknyáját a szél. Utálom a mondvacsinált vitákat és az alapokat nélkülöző szétfröcsögtetett vádaskodásokat. Más dolgunk már nincs is?