"… Ahogy akadozik,
ahogy vonja magát,
félek, utolér a Világ…"
Álmos hajnalon,
mikor még a pók is
hálója szegletében
mossa ki szeméből
a tegnapi préda ízét,
rideg arcokon
hullámzik a nappal,
s belém fonódik,
ahogy belém fonódsz
…
Várom, a kép
tisztuljon végre
…
Ahogy akadozik,
ahogy vonja magát,
félek, utolér a Világ.
Nem lesz holnap,
sem kopott ma,
a tegnap is
már csak képzelet,
hisz a pók sem él,
csak hálójába
gabalyodva reméli,
háza jelenti majd
egy légynek