Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Fejlődővers

, 325 olvasás, zsoloo , 2 hozzászólás

Gondolat

Kedves hallgatóság, nézőközönség! A megbotránkoztatás igénye nélkül hívnám fel a figyelmet egy érdekes kisérletre, verselési stílusra, mely az IK (internetes Kor) elszemélytelenedő és elmagányosodó emberének némi támaszt és reményt nyújthat a végleges elszigetelődés ellen. Hagyományos formája a közös vers, mely két, több alkotó team munkájának eredményeként jön létre, akár egy zeneszám az együttes tagjai által. Tapasztalat szerint azonban kevesebb a virtuóz alkotó és több a csak olvasó fogyasztó, tehát a közös részvétel súlypontja eltolódik a verses párbeszéd felé, melyben az elismert költő továbbra is brillírozó bravúrjának csillogtatásával, versformában vesz részt, míg interaktív partnerközönsége hozzászólások útján segíti a folyamatot. A végeredmény az együttes alkotás öröme és élménye, az interaktivítás, nem utolsó sorban a köz számára is fogyasztható produktum, a fejlődővers.
A fejlődés folyamatát a hozzászólások számának növekedési ütemében érzékelhetjük egy alapszöveg bővülése, fejlődése folytán:

0 (hsz)
Rosszkedvű vagyok, de nem kell kommentálni
Cipőmmel csak az asztal sarkát rugdosom
Ne is írkáljatok hozzám, felbosszant ma bármi
A népszerűtlenséget de nehezen szokom!

Egyébként írkáljatok, amit csak tetszik…
Hát nem, engem nem kell olvasni!
Vannak kukámban kikotorni fecnik
Olyat tudok háttal én is, nem nagy faxni

Imígy zsörtölődöm magamba’, lássátok
De megnézzétek ám, mert különben detto
Mint bánya falán hiába pattanó csákányok
Egyedül küszködni e haraggal nem jó

Hol a hátatok, hogy felállhatnék rájuk?
Szikraesőmet csillapító nyugodt mély tó?
Mindjárt széttörök valamit, ti bárgyúk
Azt’ megtudjátok, mi van, és ami van, mért jó!

Hülye szövegekből ki nem fogyok soha
Csak folyton topon lenni, célom ennyi
A népszerűség=köztudat, tudja minden ostoba
S ha szóvá teszik, tüstént másra kenni

Szóval haragszom, amiért nincs elég hsz-em
Még érdekesebbet akartok? Lazát? Drámait?
Érdeklődéshiányotokat látszólag unottan zsebre teszem
A kisablakból mégis árgusan szemlélem számait


1 (hsz) után
De lám-lám megtörik a jég, észrevesz valaki
Figyelmem nyájas, szelíd formát ölt
Már nem mindegy, hogy Jóska, Péter, Laci
Már vár, vár (a sóvár), hogy véleményed közöld


2 (hsz) után
És megvan, versemre, mely igaz, kacska-torz
Újabb szempár: emberi lény tekint
(Azt hiszed, érdekel? mindegy, mit papolsz)
Szóljatok bátran, vérmérséklet szerint


közjáték a 2. és 3. (hsz) között
Felserken így, on-line-ba vált a buzgalom
De csüggedten mereszt fáradt szemkocsányt
Mert újabb pöttyenés nincs, (tán mégis úntatom?)
Emlékszik még gaztetteimre, meg nem bocsájt

A közvélemény bár elfogult, mérlegel
Azért kivár, hogy mit szól hozzá a más
Nem szivárgott még teljesen mérge el
Csak gyűlik-gyűlik (hiszem) a sok olvasás


3 (hsz) után
Jaj, Istenem, most mit tegyek? megjelent a NŐ!
Udvarias privátra - félresiklóra - adva ok
Szemében gerinctelenségem mily nagyra nő
Meg ne tudja, hogy családos ember vagyok…


közjáték a 3. és 4. (hsz) között
Lerágott csont: "grat! szép kis szösszenet!"
El nem szenvedhetem a kritikusok e raját
Borsódzik hátam, mikor jönnek a közhelyek
A mindig-ugyanúgy-írt: "cuki kis vers, nahát!"

Azért megbocsájtok, gyakorlom e kegyet
Az őszinte sóhajnál nincs csodálatos'b
Hisz tolják ők is előre a dics-szekeret
(Csak szívom fogam, vajon elérem a hatost?)


4 (hsz) után
Így illett, most rajtam állt a tovább: szöget
Vernek karjaimba, hogy kereszt-dísznek
Áldozzam zsenge lelkem, vagy köszönet
Hagyja hálás ajkam a köznek, mely így tisztel


5-… sok. (hsz) után
Igazolódni látszik hát a feltevés
Villámfényben púpos menyecske is kapós
Kicsorbul rajtatok a nyelvem fente kés
De kajáljátok, mint cvekedlit, laktatóst

S míg figyeltek, érteleméért kutakodva bújtok
E pár szót, mért jöttem, végre elmondhatom
Salaktömeg-szöveg miattuk nemhiába hullott
Ne higyjétek: mi csillog, gyakran ócska lom

Tengermélyre bukni gyöngyhalász se rest
Ámbár visszaútja sosincs biztosítva
Hogyha vágya űzi, hajtja egyre: keresd
Jutalma megmarad tenyerébe írva

S ti mint, szókkal játszó vidám rím-halászok
Hálótokba bizton sok tenger kincs akad
El ne feledjétek, mikor szókkal játsz’ tok
Hullám’ tok nyomában majd hullámok hajtanak…

2007. 05.22


1. hsz (ffi): Kemény, indulatos, kicsit nyers néhol, de gondolatilag nem áll tőlem távol. Kár, hogy nem tudjuk kibeszélni a dolgokat.

2. hsz (ffi):… érdekes, ahogy rímekben irónizálsz. no meg, tetszik is nagyon. emlékeim szerint eddig mindig a prózához fordultál hasonló témakörben, a versek a kemény vagy fennkölt gondolatok eszközei voltak. persze, lehet hogy rosszul emlékszem… mindenesetre ez jó! igen jó! taps, …

3. hsz (nő): Jöttem beállni a sorba:-) hadd legyek én a 3. hsz, várom a folytatást-online!

4. hsz (ffi): óh, eddig nagyon köszönöm…!

5. hsz (nő): Kezdhet borsózni a hátad, jönnek a közhelyek: Jó! Tetszik! Jót mosolyogtam!:) / Bár van, amin tudnék vitatkozni…!/

6. hsz (nő): Hát jöjjenek azok a közhelyek. Versed nagyon tetszik, jól eltalált mű. Jót mosolyogtam:)) Pedig akkor még nem tudtam, hogy 5. hsz-elő hátán feláll majd a szőr, különben röhögtem volna:)) Sok szeretettel: …

7. hsz (nő): Itt voltam, nincs kommentálás, csak egy szó, tetszett. Puszi…

8. hsz (nő): Kórkép:)) Jöjjenek a közhelyek:))Ilyenek vagyunk:))

9. hsz (ffi): Ecce Homo!:) És ezzel talán 9.

10. hsz (nő): Igazán jó pszichólogus lennél, nagyon jót mulattam! Jaj! Melyik kategóriába is tartozom most? Mert érzékeny a müvészlélek, nem cirkuszi bóhoc, igaz is! " Cuki vers "… még sosem irtam ezt, de megtetszett…:)))


Fenti sorok nem csupán a képzelet játékai, bár az anonimítás érdekében a hozzászólók azonosítóit egyetlen számmal, a megszólalás sorrendjének számával helyettesítettem, ffi/nő jelleg megjelölésével. Közlésük reményeim szerint így nem ütköznik szerzői jogi kérdésekbe, szándékaim szerint pusztán illusztrációs célt szolgál.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Vers
· Írta: zsoloo
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 200
Regisztrált: 3
Kereső robot: 24
Összes: 227
Jelenlévők:
 · Fatyol
 · Napfeny
 · Sutyi


Page generated in 0.1419 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz