" Már mélyről jövő
szavammal elérlek,
nekem adtad magad önkéntelen…"
( Daubler )
I.
Éber-meleg
súlya, gondja
mára: Emlék…
Közelebb-kapcsolatunk
végtelen gyengéd…
Itt csak messzeség…
Lélegzet volt…
Félig-biztos halál…
II.
Végtelen, nyílt
tekintete tiszta…
Benne gyógyulok Örökre…
Belefeledkezem,
maradok azonos vele…
Szabad a lét…
III.
Költemény…
Volt: egyetlen hullám,
emberek közt
lehető legnagyobb,
legnemesebb…
Minden-tenger…
Mára: királyi tetem…
IV.
Egyetlen igaz mosolya:
lassú parázs…
Elvesztem benne örökre…
A Teljest kaptam tőle örökbe…
Csupa fény századok óta…
Egészen elragadtatott…
V.
Kivirágzik
szív-hegyein áhítattal,
őrzi
élet-mindenség…
VI.
Küzdeni érte jó
forró éjszakában,-
rejtelmesen,
el ne vesszen…
Parázslik,
mennyei titkát tárja elém…
Mára: csillagok, kékség…
Arany készülődés…
VII.
Létezem benned,
létezel bennem…
Nélküled nem voltam,
s nem leszek…
Nyár-öröm vagy,
meztelen…
Tisztaság-csókja,
tenger moraja
köröttem, bennem…
Szeretlek…
VIII.
Lelkemnek lelke,
szívem választottja: Te!
Öled szép hasadék,
kegyes,
hamuvá égtem benne…
Örökkön aranyat bont benned
a Mindenség…