Mélázó kezed a kezembe veszem
S a finom bőröd a testemhez ér.
Lépteid halkan, koppannak a földön,
Míg mi megyünk egyre az úton,
Addig a lelkünk csak áll, és összefonva él.
Jó volna ismét érezni a gyönyörű tested,
S úgy megfürödnék a lelkedben már.
Átölelném a derekadat újra és újra,
De mégsem teszek semmit,
Hiszen a szenvedély velünk együtt áll.
Mellettünk hűsen terül el egy erdő,
Benne az őz, s a kismadár kitudja hány.
Ők is összebújnak ezen az estén
Féltve, óvva a másikat nagy szeretettel,
Mint én, és a szoknyában a lány.