Fáj,
Amint egy tüske szúrja talpam
És
Kínok közt a homályba veszek.
Ordítok, de csak magamban, halkan;
Nehogy véletlen felébresszelek.
Fáj,
Ahogy az élet bánik velem
És
Bolyongok a világok között.
Megérintlek, bőröd mint a selyem;
Hol van, mit régen szemed tükrözött?
Fáj,
Hogy fénye rám vetül a napnak
És
Mégis minden oly korom sötét.
Lelkemben csak mély érzések laknak,
Melyek éltetik szívemnek tüzét.
Fáj
Hogy mindig könnyezik a szemem
És
Fentről egy szép csillag rám ragyog.
Semmi sem csökkenthet szerelmemen;
Ezt súgják fülembe az angyalok.