Navigáció


RSS: összes ·




Novella: A Vadász

, 480 olvasás, Nosztromosz , 7 hozzászólás

Fantasy

"… Szép volt és ruganyos, bőre finom és színe mint a kenyéré, szeme mandulavágású és zöld, haja hosszú, sima és fekete, és ősiség sugárzott belőle. Rafinált ízléssel volt öltözve: hiúzprém kiskabát, nyersselyem blúz nagyon halvány virágmintával, lenvászon nadrág és lapos sarkú cipő. "A legszebb nő, akit valaha láttam" – mondtam magamban, amikor nesztelen nőstényoroszlán-lépteivel elhaladt mellettem, miközben a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren sorban álltam, hogy feljussak a New York-i gépre…"




Szép volt és ruganyos, bőre finom és színe mint a kenyéré, szeme mandulavágású és zöld, haja hosszú, sima és fekete, és ősiség sugárzott belőle. Rafinált ízléssel volt öltözve: hiúzprém kiskabát, nyersselyem blúz nagyon halvány virágmintával, lenvászon nadrág és lapos sarkú cipő. "A legszebb nő, akit valaha láttam" – mondtam magamban, amikor nesztelen nőstényoroszlán-lépteivel elhaladt mellettem, miközben a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren sorban álltam, hogy feljussak a New York-i gépre. Természetfeletti jelenés volt, egy pillanatra villant elém, aztán eltűnt az előcsarnok nyüzsgő sokaságában.
A repülőtéri tisztviselőnő szemrehányó sürgetésére szálltam le a felhőkből. Mentegetőzésképpen megkérdeztem, szerinte van-e olyan, hogy meglátni és megszeretni.
- Hát persze – mondta - Csak ilyen van, más nem lehet.
Ráírta a beszállókártyámra az ülés számát, és átnyújtotta a többi papírommal együtt. Csak ekkor mondta meg, hogy a repülőtér épp az előbb zárt be, és minden járatot felfüggesztettek.
- Meddig?
- Amíg a Jóisten akarja – mondta mosolyogva – A rádió ma reggel bemondta, hogy az év legnagyobb havazása lesz.
Tévedett: az évszázad legnagyobb havazása lett.
Gyorsan kisiettem a reptérről és leintettem egy üres taxit. Megmondtam a szálloda címét, majd kényelmesen hátradőltem az ülésen. Még mindig az a gyönyörű nő járt a fejembe. Sosem láttam még szebbet! Kíváncsi lettem volna ki ő? Mivel foglalkozik, hány éves? Szóval mindenre. Abban a percben mikor megláttam mindenem, odaadtam volna csak hogy megérinthessem az arcát. Vajon a bőre olyan selymes, mint ahogy elképzelem? Hihetetlen hatással volt rám, azon kaptam magam, hogy őt keresem a mellettem elsuhanó utcákon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire felkavar. Az út, most egy óráig tartott a szállodáig. Pedig mikor elindultam onnan reggel, húsz perc alatt beértem a reptérre. Bár nem tudom, miért csodálkozom, hiszen amekkora hó van már most, az is csoda hogy ennyi idő alatt beértem. Mikor kiszálltam és kifizettem a taxit, a csomagjaimat az egyik portásfiúra bíztam, majd besiettem a kapun. Az előcsarnokban kellemes meleg fogadott. Végignéztem a bőrfotelek sokaságán, az elegáns kis dohányzó részlegen, a festményeken és a fényt szépen visszaverő márványpadlón. A Saint Justin Hotel valóban szép első osztályú hely volt. Kellemes heteket töltöttem el itt. A szobák szépek, a szakácsuk remekül főz, és persze sok érdekes emberrel lehet itt találkozni. Színészekkel, üzletemberekkel és még sorolhatnám. A portánál szokás szerint rengeteg ember álldogált. Odaintetem Piernek, akit már ismertem. Ő volt az, aki olyan ügyesen elintézte, hogy az ajándék, amit egy hölgynek küldtem, pontosan odaérjen a megadott időpontban. Így elutazásom előtt négy nappal, még javában Melindával teázgattam valamelyik sétáló utcában. Melinda, kedves és bájos hölgy volt, a modell világ elismert alakja. Bár be kell vallanom, hogy akit ma láttam a reptéren, messze szebb nő volt, min ő.
Pier észrevett, és gyorsan átfurakodott a tömegen, arcán barátságos mosollyal. Göndör barna haja, még most is a szemébe lógott, kék szeme pedig nem veszített vidám csillogásából, a sok munka ellenére sem.
- Jó napot Mr. Steward! Sejtettem, hogy vissza fog térni hozzánk. Miután elment, hallottam hogy a reptér bezár, de nem tudtam értesíteni önt, ki volt kapcsolva a mobilja.
- Önnek is jó napot Pier. Kedves öntől, hogy megpróbált figyelmeztetni. Volna egy szobája számomra. Azt hiszem, maradnom kell még pár napot.
- Önnek uram, bármikor! A harminckettest bátorkodtam fenntartani magának.
- Nagyszerű, már úgyis megszoktam azt a szobát. A poggyászom…
- Mindent elintézek uram, nyugodtan menjen föl és pihenjen le.
- Köszönöm.
Elindultam a lift felé. Már mindent elterveztem, hogy mit fogok tenni a hátralévő napban. A városnézést gyorsan kihúztam, mikor kitekintettem a harmincadik emeletről. Innen fentről jól látható volt a lenti forgalmi dugó. A kétsávos úton még haladni sem tudtak az autók, és a felélénkülő havas szél miatt nem sokan jártak kinn az utcán. Valóban nagy vihar készülődik. A felhők lába már nehezen lóg, hamarosan szabadjára eresztik dühük! Az üvegfolyosón áthaladva elnézegettem a régimódi házakat, amik a magas kocka épületek közé szorultak. Bájosak voltak és magányosak, itt a modern világ szürke dzsungelében. Bizony, a huszadik század már nem a babonáké és nem is a művészek világa. Ez a világ, a józanész az akarat játszótere. A gyerekek már nem mesekönyveket olvasnak, hanem az Interneten bandukolnak. A technika az úr.
Szobám ugyanolyan szép és tiszta volt, mint mikor először beléptem ide. A tágas nappali, a kényelmes háló és jól berendezett fürdőszoba meghitt hangulatot sugárzott. Öltönyöm és nyakkendőm a fotel karfájára dobtam, majd kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és bekapcsoltam a tévét. A hírek megerősítették a tisztviselőnő állítását, miszerint hatalmas havazás várható. Nem tanácsos odakinn járni. Mindenki maradjon otthon. Abba nem lesz hiba, én ki nem mozdulok. Felhívtam az irodát, hogy valószínűleg pár napot maradnom kell még, csak később érek haza, a havazás miatt. Juliet addig is jó pihenést kívánt. A telefon után vettem egy jó forró fürdőt, majd kérettem egy kiadós ebédet. Míg a kései ebédet vártam, a poggyászom megérkezett. Kicsomagoltam és átöltöztem tréningruhába. Ebéd után úgy elbágyadtam, hogy lefeküdtem és aludtam este nyolcig. Álmomban azzal a csodálatos nővel táncoltam, szorosan összebújva. Pont akkor ébredtem fel, mikor már csak pár centire volt a szám a puha női ajkaktól. Kissé bosszantott is a dolog. Aztán hamar felvidultam, mikor eszembe jutott hogy hétfő estéként élő zenét adnak a bárban. Ráadásul pörgő latin számokat. Ilyenkor lehet a szép nőket megtáncoltatni. Így hát, elegánsan felöltöztem, majd lesiettem a bárba.
Odalenn már javában folyt a mulatság. Zsúfolásig tele voltak az asztalok. Öltönyös urak és csinos nők beszélgettek, nevetgéltek vagy csak nézelődtek. A bárpulthoz léptem és vártam hogy észrevegyenek. Addig is körbe néztem, hátha akad valaki ismerős. Elmerengtem, vajon hol töltheti az estéjét az én titokzatos szépségem. Merengésemből a pultos riasztott föl.
- Mr. Stuward, ismét körünkben?
- Igen Ron, a gépem pihen, míg el nem áll a havazás. Jó sokan vannak nálatok!
- Nos igen, mindenki bemenekült a hó elöl. Adhatom a szokásosat?
- Igen.
- Mit szól a hölgy kínálathoz, uram?
- Szép, szép, de nem tudom azt mondani egyikre sem, hogy gyönyörű. Attól félek, hogy amióta megláttam azt a nőt a reptéren, nem fogok nála szebbet találni.
- Milyen hölgy volt? – kérdezte – Párizsi, esetleg külföldi?
- Ó, nem! Nem beszéltem vele, csak egy pillanatra láttam. – azzal részletesen leírtam neki, milyen is volt a hölgy – Most már megértesz, ugye?
- Sajnos nem egészen. Ahhoz látnom kellene nekem is. Ha megbocsát, mindjárt visszajövök.
Azzal elsietett egy megrakott tálcával. Biztos voltam benne, hogyha látná ő is, akkor egyetértene velem abban, hogy az a nő a legszebb a világon. Szomorúan ismertem be, hogy bolond vagyok, hiszen nem valószínű, hogy valaha is újra látom. Ekkor kezdett bele a zenekar egy forró latin számba. Az énekesnek kellemes mély hangja volt. Egészen magával ragadott a dal. Felkaptam poharamat, és közelebb furakodtam az együtteshez. Már épp táncolni kezdtem volna mikor valami magára vonta figyelmemet. Egy háromfős társaság lépett be a terembe, közülük két férfi és egy nő, akit nem láttam jól a tömegtől. Az egyik középkorú kissé kopaszodó alacsony férfi volt, fekete mellényéből ezüst óralánc látszott ki. Hosszú szövetkabátját és sálját hanyagul nyújtotta a termetes, magas férfi felé, aki egy lépésre mögötte állt. Vaskos izmain, csak úgy feszült a kabát. Nyugodt szenvtelen arccal vette át a feléje nyújtott ruhát, majd ő is levette kabátját. Az idősebb férfi közben beljebb vonult a bárpult felé. Gyorsan visszasiettem én is, hogy jobban szemmel tartsam őket. Tipikusan gengszter alakok voltak. Még a hajszálcsíkos öltönyük is olyan volt, akár egy filmből vett maffia társaságé. Leültem egy székre és vártam, hogy odaérjenek. Bár nem értettem miért vagyok ennyire kíváncsi rájuk. Nem tartott soká és kiderült. Mert a nő, aki velük volt nem más volt, mint az, akit a reptéren láttam! Formás testére bordó estéji feszült, ami térdtől lefelé kibővült és kissé uszályos volt. Felül pedig vékony pánt tartotta a ruhát, így látni engedte a lágyívű nyakat és a formás vállakat. Fekete haja csinos kis kontyba volt fogva. Zöld szeme pedig úgy csillogott a félhomályban, mint valami macskáé. Le se tudtam venni a szemem erről az istennőről. Elhatároztam, hogy mindenáron beszélek vele! Hamarabb került rá sor, mint hittem volna. A testőre valamit odasúgott a főnökének, mire bólintott és elköszönt partnerétől, majd sietve kifelé indult. Nem tudtam, mit teszek abban a percben csak a szépséges arc lebegett szemem előtt. Mindenesetre voltam olyan bátor, hogy odamenjek és leüljek a mellette üresen maradt székre. Gombóc volt a torkomban és remegtem. Parfümje illata teljesen elbódított. Mintha megállt volna az idő, lassan peregtek a percek. A mozdulat, ahogy felém fordult, olyan kecses volt, olyan igéző hogy egy pillanatra még levegőt is alig kaptam. Sosem volt még nő, aki így hatott volna rám! Nagy nehezen összeszedtem magam és megszólítottam, bár nem voltam biztos benne hogy nem fog remegni a hangom. Közben végig a bájos arcon tartottam szemem.
- Jó estét hölgyem! Mit keres itt egyedül? – ó, én ostoba, hogy kérdezhettem ilyen sablon szöveget – Bocsásson meg az előbbi kérdésemért, tudom nincs hozzá közöm. Én csak úgy gondoltam, szóval hogy…
- Nincs semmi baj, nem haragszom önre uram. – A hangja végigborzongatta gerincemet. Lágy volt, mégis érzéki. Gyönyörűség volt hallani. – Kérdésére pedig egyszerű a válasz. Szórakozni jöttem ide egy barátommal. Gondolom ön is ezért van itt?
- Igen. Tudja, szeretem a latin zenét. Heves, szenvedélyes, mint az élet.
- Én is kedvelem. Híven tükrözi hazámat, Spanyolországot.
- Egyszer jártam ott. Valóban illik hozzá. Jómagam Amerikában születtem, New Yorkban. Bocsásson meg, még be sem mutatkoztam! A nevem Mark Stuward és az öné?
- Carmenica de Nostro. Örülök a találkozásnak Mark. – Kezét nyújtotta felém és én kicsit habozva, megfogtam. Lágy, selymes bőre volt, mint ahogy azt elképzeltem. Könnyed csókot leheltem karcsú kézfejére, majd elengedtem és intettem a pincérnek. Aki csodálkozó és kérdő arccal indult el felénk. Én csak bólintottam ki nem mondott kérdésére. Azon vettem észre magam, hogy egyre jobban belejövök a beszélgetésbe, kezdtem megnyugodni.
- Ron, nekem a szokásosat, a hölgynek pedig…
- Martinit, édeset.
- Máris hozom. – Miután leadtuk a rendelést, egy kis ideig egymást méregettük. Végül én szólaltam meg újra. –
- Pihenni jött Párizsba, vagy üzleti ügy?
- Ez is, az is. Miután végeztem a munkámmal, majd pihenek is, és ön?
- Én üzleti úton vagyok. Az itteni múzeumok vezetőivel tárgyaltam egy műkincs átadásáról, elemzés céljából.
- Ez igazán érdekes, és milyen tárgy lenne az?
- "Gaia könnyéiről "van szó. Nemrég fedezte fel egy francia kutató. Ez egy 27 cm magas, 22 cm széles borostyánszerű kő, ami tökéletesen könnycsepp formájú, és a belsejében ugyancsak ilyen alakú különböző színű drágakövek vannak. Pontosan négy darab. Az egyik áttetsző, a másik sötét zöld, a harmadik sárgás barna, a negyedik pedig mély bordó színű. –
Ilyen reakcióra nem számítottam tőle. Azt hittem elámul kicsit, és érdeklődni kezd mi is ez a műkincs. Helyette felpattant, olyan gyorsan, hogy pislogni sem volt időm, és hevesen járkálni kezdett fel s alá. Csak sokára tudtam meggyőzni, hogy üljön vissza, mielőtt mindenki minket kezdene figyelni. Leült és kérdések özönét zúdította rám. Hol találták, ki volt az a francia kutató, hová vitték? Rólam meg is feledkezett, amitől kissé el is komorult a hangulatom. Minden kérdésére válaszoltam. Bár jobb szerettem volna, ha témát váltunk, ő nem nyugodott, míg ki nem szedett belőlem mindent, amit csak tudtam. Mikor pedig rákérdeztem, hogy miért érdekli ennyire ez a kő, ő csak legyintett és intett, hogy kövessem. Sebes léptekkel megindult a kijárat felé. Éppen hogy csak a pultra dobtam a pénzt, és már siettem is utána. Az előcsarnokban értem utol. Már rajta volt a kabátja és már kifelé tartott. Mivel én csak öltönyben voltam, elég hidegnek találtam odakinn a levegőt, mondhatni fagyosnak, de semmiképp nem akartam elveszteni őt. Pár perc alatt átfagytam, míg ő egy taxit próbált leinteni. A heves szél úgy felkavarta a havat, hogy csak elmosódottan láttam az alakját, pedig csak pár lépésre volt tőlem.
A következő percben nem tudom mi történt. Baloldalról két alak tűnt fel, az egyik alacsony, a másik pedig jóval magasabb nála, feltételezem a nő kísérői, akik nemrég elmentek valami miatt a bárból. Carmen egy szemvillanás alatt ott állt előttem és megragadta a kezem. Még ilyen közelről sem láttam az arcát. Kezemnél fogva a másik irányba kezdett húzni. Iszonyatos ereje volt. A nekibátorodó heves hóesésben magasabbnak és szélesebbnek láttam őt, mint amilyen eredetileg volt. Azt hittem a szemem csal meg, de mikor befordultunk a hotel melletti kis utcába, már tudtam hogy nem tévedtem. A magas karcsú hölgy, akit a bárban láttam, most két métert ütötte és jóval izmosabb volt. A hangja is mélyebben zengett, amikor megszólalt. Erős volt, olyannyira, hogy a süvöltő szél ellenére is meghallottam.
- Figyelj rám, mert nincs túl sok időnk! Hamarosan ideér az a két alak, valószínűleg pár ember csatlakozik még hozzájuk. Te, búj el a konténer mögött, és bármit hallanál is, ne nézz ki! Már csak azért se, mert fegyver van náluk és a végén, még eltalálnának. Ha tiszta a levegő szólok.
- De hát nem értem, mi folyik itt? Miért akarnának lelőni minket?
- Most nincs időm elmagyarázni!
Azzal egy könnyed lökéssel a konténer mögé taszított és már el is tűnt a szemem elöl. Feltápászkodtam a hókupacból és a sarokba guggoltam. Úgy tettem, ahogy mondta, nem néztem ki, bár nagyon kíváncsi lettem mit csinálhat most. Lehet, hogy rendőr és épp ezeket a gengsztereket akarja elkapni? Nem tudtam csak azt, hogy zavaros ez az egész. Valamilyen módon kapcsolatban kell, legyen Gaia könnyével. Hiszen nagyon hevesen reagált mikor szóba hoztam.
Fülelni kezdtem, hátha megtudom, mi történik odakinn. Lövések kezdtek záporozni, majd egy mély torokhangú morgást halottam. Sikolyt, üvöltéseket, olyasmit hogy:" kerítsd be". Nem bírtam tovább kinéztem, és amit láttam az felért egy horror filmmel, sőt még annál is rosszabb volt! Emberi végtagokat láttam letépve, egy fejet, kezeket. A belek kinn gőzölögtek a havon. Még hárman voltak talpon, és amit megpróbáltak közrefogni, maga volt a megtestesült szörnyeteg. Egy négy méter magas fekete bundájú farkas volt két lábra állva. Hatalmas pofájából félelmetes fogak meredtek elő, húszcentis borotvaéles karmok veszedelmesen emelkedtek fel. Az egyik embernél ezüstös színű kard volt. A farkas ezt óvatosan kerülgette. Ügyesen tért ki csapásai elöl. A kardot forgató emberben felismertem az alacsony férfit. A magasabbik és egy másik férfi gépfegyverrel lőtték az állatot. Elszántan tartották fegyverük, de szemükben félelem ült. Csupán a kardot forgató emberen nem látszott semmilyen félelem. A farkas mos kitört és az egyik fegyveres feje pörögve repült le nyakáról, nem sokkal utána a másik is lehanyatlott, felhasított hasát fogva. A kardos és a lény most óvatosan kerülgetni kezdték egymást. A farkas négykézlábra ereszkedett, de még így is hatalmas volt. Egyszerre ugrottak egymás felé. A kard, éles szisszenéssel belehasított a farkas oldalába, de így túl közel került az éles agyarokhoz. Amit ki is használt a farkas és oldalról harapott bele az emberbe. Hatalmas álkapcsa iszonyatos erővel zárult össze és roppantotta szét az ember gerincét, aki nyomban elernyedt, és akard is kihullott kezéből. A farkas elengedte, hátratántorodott, majd észrevett engem.
Jeges félelem fogott el. Őrült módon rohanni kezdtem. A heves havazástól nem is láttam merre tartok, csak el akartam tűnni minél messzebb! Közben pedig tisztában voltam vele, hogy nem tudok elég gyorsan szaladni. A heves életösztön azonban ez nem zavarta, csak hajszolt tovább, akármennyire is reménytelen futás volt. Hamar kiderült, mennyire reménytelen! Nagy porfelleget kavarva szinte a semmiből elém csúszott a farkas. Olyan hirtelen történt, hogy szó szerint belefutottam, majd visszapattantam róla. Behunytam a szemem és már vártam a fájdalmas érzést, ahogy karmai szétmarcangolnak, de az csak nem akart jönni. Kinyitottam a szemem és egyenesen rábámultam a hatalmas farkas fejre. Alig pár centire volt tőlem, éreztem meleg leheletét, láttam zölden világító szemét. Egészen aprónak éreztem magam. Úgy éreztem, hogy a gyomrom le föl ugrál félelmében. Mozdulni sem mertem. Nagy meglepetésemre a farkas csak megbökött az orrával és körülbelül úgy nézet rám, mint aki nem érti, miért néznek rá olyan rémült arccal. Egészen barátságos arcot vágott, és bár bundája csatakos volt a vértől, nem is tűnt olyan félelmetesnek. Egy kutya tekintete vetült rám, nem egy vadállaté. Majd nagy megdöbbenésemre, a szemem láttára kezdett el összemenni, és emberszerű alakot felvenni, míg végül Carmen állt előttem talpig véresen, meztelenül. Nem kérdeztem semmit. Lényem, egy része nem kételkedett abban, hogy egy farkasembert lát éppen. A másik, racionális részem pedig őrjöngött, képtelen volt hinni a szemének és megérzésének. Abban viszont mindketten egyetértettek, hogy egy meztelen nőnek illik a zakónkat nyújtani. Így hát így is tettem. Hálásan nézett rám, és kissé furcsán. Mint aki meglepődik, hogy így viselkedem. Mondani akartam valamit, de nem jött ki hang a torkomon. Össze voltam zavarodva. A világ, amiben éltem, összeomlott. Mégis csak vannak rejtett titkok, amiket egy egyszerű ember soha nem tud meg, és leéli úgy az életét, hogy tudománnyal magyarázza meg a lehetetlent. Én is ilyen voltam, idáig. Életem arra tettem fel, hogy megtaláljam mindennek a magyarázatát, és most itt áll előttem az a nő, akit életem végéig gyűlölni és imádni fogok. Gyűlölni, mert lerombolta a világom, és szeretni, mert amióta megláttam a reptéren, éreztem, hogy menthetetlenül belészerettem. Bár csak miután újra láttam, akkor tudatosult bennem. Merengésemből Carmen hangja riasztott fel.
- Gyere velem Mark. Szeretném elmagyarázni, hogy ki vagyok, és hogy mi a feladatom.
- Hová kéne mennem? – Hangom fagyosan csendült. – Miért kéne veled mennem?
- Majd útközben elmondom. Itt nem biztonságos.
Így hát, négyórányi kimerítő gyaloglás után, a városon kívül találtam magam. Oldalamon egy felettébb gyönyörű és veszélyes nővel. Sok kérdésre megkaptam a választ tőle. Megtudtam, hogy farkasember és hogy az ő fajtájából még elég sok van a földön. Bár korántsem annyi, mint régen volt. Elkeseredett háborút vívnak a Féreg ellen, akinek a célja a Föld elpusztítása. Gaia könnye pedig egy erős ereklye, amit hosszú idő óta keresnek. Azt nem mondta meg, mire tudnák használni, de nem is baj. Mert mire a története végéhez ért, már rég nem tudtam felfogni szavai értelmét. Addigra már olyannyira átfagytam és elfáradtam a kimerítő gyaloglástól, hogy örültem hogy élek.
Még most is káosz van a fejemben. Nem tudom, hogyan kéne szétválasztanom a valóságot az álomvilágtól. Lassan már kezdtem elfogadtatni magammal, hogy ez csak egy álom, mikor újra átváltozott farkassá. Elhátráltam tőle és bár tudtam, hogy ki ő, mégis megkérdeztem.
- Ki vagy te?
Mély rekedtes emberi szavak hagyták el a farkas száját. Lehelete meglátszott a hideg levegőben. Körülöttünk havas táj. Dombok, kopasz fák, amik a hó súlya alatt görnyedeznek. Sehol egy élő lélek, csak mi.
- Vadász vagyok.
Szép volt és ruganyos, bőre finom és színe mint a kenyéré, szeme mandulavágású és zöld, haja hosszú, sima és fekete, és ősiség sugárzott belőle. Rafinált ízléssel volt öltözve: hiúzprém kiskabát, nyersselyem blúz halvány virágmintával, lenvászon nadrág és lapos sarkú cipő." A legszebb nő akit életemben láttam"- mondtam magamban, mikor nesztelen nőstényoroszlán-lépteivel elhaladt mellettem, miközben a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren sorban álltam, hogy feljussak a New York-i gépre…
Ismét ugyanazt álmodtam, mint az elmúlt három évben, amióta csak Carmennel járom a világot. Ezalatt az évek alatt volt részem hajszában, menekülésben, harcban, kedves farkasom mellett. Megtanultam bánni számtalan fegyverrel, és bizony sokszor használtam furcsa lények ellen, akiket még kis jóindulattal sem nevezhetnénk embernek. Még vámpírral is összehozott a sors. Carmen és én először barátok lettünk, majd miután elfogadtam szeretők. Mostanában pedig lassan igazi társakká válunk. Három évbe telt mire újra megtaláltuk Gaia könnyét. Most már csak pár nap és megtudom, hogy mivel segítheti előrébb ügyünk ez az erős ereklye. Igen, az én ügyem is már. Meg akarom menteni a földem az igazi gonosztól. Akinek a fegyvere az üresség és célja Gaia, a Föld elpusztítása.
Az álmom mindig ugyanaz. Az első találkozástól, a világ fátylának fellebbentéséig, és az utolsó, amit még hallok, mielőtt az álom elnyel, ott a magas hóborította domb lábánál: vadász vagyok. Életem itt változott meg teljesen, akkor mikor az évszázad legnagyobb havazása volt.

Megjegyzés: (Az iskolai pályázatra írt 2. novella, az első a Szerelem c. volt)

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Fantasy
· Kategória: Novella
· Írta: Nosztromosz
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 218
Regisztrált: 0
Kereső robot: 37
Összes: 255

Page generated in 0.1571 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz