Tüskebokor mögül kitekintve,
álmaimat ölembe helyezve,
remélem árnyaim táncát,
s a halál milliós románcát
a könnyekkel.
Lépteimet követi az élet,
szeretem a rosszat s szépet
megfeledkezik rólam a tudat,
végtelenül mélyítve a sziklás kutat
egymáshoz.
Bokámig hajlok,
lelkeket hajtok,
S érzem:
újra szerelmes vagyok.
Méhembe ültette magját a múlt semmije éberen,
de virággá nyílt, a halk nyugalmú rejtély ölében.