Surlódott hozzám az éj,
majd hideg hajnal-fényben
csak a keservek voltak
ébredőben…
Surlódott hozzám az éj,
majd hideg hajnal-fényben
csak a keservek voltak
ébredőben.
Megszaggatott a múló idő,
emlékszem, hogy velem
jajgatott a kő.
De már nem a nyúzott
arcú reggel kecmereg elő.
A tőled hulló muzsika-beszéd
ünnep-öröm.
Mindig te…
Mindig én…
Tavaszodban megpihenek,
lélegzem benned.
Szerelmünk hársfa és szellő
befedi tüzes bárányfelhő
Az lehet, hogy testünk ördög hárfája,
nem bánom, pengessen halálra.