Navigáció


RSS: összes ·




Novella: Vér

, 331 olvasás, Vickeee , 1 hozzászólás

Abszurd

"… A vér a leggyönyörűbb. Anélkül nem élhetünk, mégis félünk tőle, a látványa riasztó, baljós. Számomra nem. Nekem a teljességet és tökéletességet jelenti. Mindig is csodáltam a sötét életnedvet, ami akkor serken ki csodálatos fájdalom kíséretében, ha a hűvös acélt a bőrömhöz nyomom és kicsit meghúzom…"




  Micsoda gyönyörű szín a vörös! Van, akinek dühöt jelent, másoknak szerelmet… nekem örömet. Őrült boldogsággal tölt el a kés hideg pengéjén végigcsorduló vörös szín. Ilyenkor, ha tükörbe nézek, látom szememben a vad, mohó csillogást.
   Gyönyörű szín a vörös. Gyönyörű, ahogy foltot hagy Sakai hófehér bőrén, ahogy láthatom összerándulni a vékony testet a fájdalomtól és gyönyörtől.
   A vér a leggyönyörűbb. Anélkül nem élhetünk, mégis félünk tőle, a látványa riasztó, baljós. Számomra nem. Nekem a teljességet és tökéletességet jelenti. Mindig is csodáltam a sötét életnedvet, ami akkor serken ki csodálatos fájdalom kíséretében, ha a hűvös acélt a bőrömhöz nyomom és kicsit meghúzom. Már legelső alkalommal megízleltem, beleborzongtam, ahogy a sós íz lecsordult torkomon. De sajnos vissza kellett fognom magam, nem élvezhettem minden nap ezt a csodálatos ízt. A szüleim már így is gyanakodtak, és én önző voltam, nem akartam, hogy ők is részesei legyenek már-már rituális éjszakáimnak. Ritkábban tudtam csak dédelgetni a pengét, és az idő múlásával egyre több testrészemen próbálgattam, egyre nagyobb, fokozódó izgalmat érezve.
   Most már, felnőtt fejjel… pontosabban még nem vagyok igazán felnőtt, de az acél és a vörös azzá tesz… most már másoknak is meg akarom mutatni, mi az én boldogságom.
   Sakai… te vagy az első. Tudtam, hogy te meg fogsz érteni engem, és te is érezni fogod, hogyan vonz magához a kés.
   Nem tévedtem. Nem ellenkeztél, mikor arra kértelek, csald ide a szüleimet. Ők is részesei lesznek ennek a gyönyörű éjjelnek.
   Íme, már lábaim előtt hevernek. Ünnepélyes komolysággal hajolok le, hogy két kézzel merítsek vörös, forró vérükből. Csodálatos érzés, ahogy pár csepp végiggördül meztelen karomon, míg az ágyhoz lépek, és lenézek Sakaira. Karcsú, törékeny teste haloványan remeg. Nem, nem a félelemtől. A számében látom, hogy izgatott. De mozogni alig tud, háta mögé kötött kezei és összekötözött lábai akadályozzák. A vékony kötél szoros, belevág a húsába, és vékony csíkban csorog alóla az életnedv.
   A tenyeremben összegyűjtött vért végiglocsolom Sakai testén. Mohón kapna kezem után, de még várok, míg halkan nyöszörögni nem kezd. Fölékúszom, egyik véráztatta kezemet szájához emelem. Már nyúl is utána, lehunyt szemmel, ízlelgetve a vörös folyadékot. Másik kezemről én magam nyalom le halott anyám forró vérét.
   Mintha villámcsapás ért volna, úgy rohantak meg a kéjes érzések. Nem kellett hozzá tükör, hogy tudjam, szemem ismét úgy csillog, mint régen. Sakai szemében ugyanezt láttam – vágyat. Mérhetetlen, kielégíthetetlen vágyat.
- Yaku… - hallottam szavait, és remegős, türelmetlen hangja csak fokozta eddigi érzéseimet. Csak ő… csakis Sakai tudta így kimondani a nevemet… így kilehelni, hogy sóhaja eljusson hozzám, bármilyen messze is vagyok, megborzongjak tőle, és többé ne tudjak várni.
   Nem is vártam többet. Már nem volt sok hátra. Már csak néhány lépés választott el a tökéletes befejezéstől, amire vágytam.
   Amire mindketten vágytunk.
   Tiszteletteljesen emeltem föl a kést. Láttam, hogyan vet rá Sakai sóvár, szeretetteljes pillantást. Végighúztam a kés lapját az arcán, mellkasán, karjain, minden érintett testrészen vörös nyomot hagyva. A penge hegyével végül egyetlen szót karcoltam Sakai hófehér mellkasának érzékeny bőrébe…
…"VÉR".
   Az acél érintésére kiserkent a vörös nedv, ő pedig kéjes hangon felnyögött. Gyönyörű hang volt, beleborzongtam.
   Ugyanezt a műveletet magamon is megismételtem, miközben Sakai mohóságtól eltelt tekintetét figyeltem, hogyan mered megbabonázva a mellkasomra karcolt feliratra…
…"VÉR".
   Hamarosan elérkezik az utolsó felvonás. És lehull a függöny. De még hátravan valami.
   Az ágyat teleszórtam rózsaszirmokkal. Megannyi vörös folt a takarón, Sakai ziháló testén… Számba vettem egy rózsaszálat, és neki is adtam egyet.
   Egy teljes percig csak néztünk egymásra, hagytuk, hogy meleg, vörös vérünk lassan teljesen beborítsa mellkasunkat.
   Felemeltem a véráztatta pengét. Sakai tekintete elhomályosult egy pillanatra arcába hulló tincsein keresztül, de aztán láttam szemében az elhatalmasodó nyugalmat.
   Az utolsó felvonás.
   Az acél lecsapott. Meglepő könnyedséggel vágtam el a torkát, mintha lassítva láttam volna a pillantásából kihunyó buja tüzet, és a párnára ömlő tengernyi vörös nedűt.
   Ugyanezzel a lendülettel vágtam bele gyomromba a pengét. Nem volt nehéz. Döbbenetesen egyszerű mozdulat volt, és nem is akartam túlbonyolítani.
   Éreztem a testemben szétáradó fájdalmat, gyönyörűnek és izgatónak találtam. Szájam sarkán kibuggyanó vérem sós íze volt az utolsó, amit a külvilágból érzékeltem, és kihunyó tudattal az volt legutolsó gondolatom…
… ez a tökéletes befejezés.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Abszurd
· Kategória: Novella
· Írta: Vickeee
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 207
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 236
Jelenlévők:
 · Pancelostatu


Page generated in 0.1859 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz