Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Ott jártunk mi ketten…

, 609 olvasás, tollhegy , 12 hozzászólás

Természet

Hol fényt-rejtve borult ránk az erdő,
Hol az áldott napsugár szinte meddő,
Hol ős-fenyők alját múlt idő rozsdája lepte be,
S a tű-halomból nőtt virág a csodát jelentette.

Ott jártam én veled…
Hol tölgy-karok fontak fölénk kaput,
Hol nyugalommal hintett volt az út,
Hol száz élet ébredt lombok békét-zsongó zöld ölében,
S a boldogság vezette léptünk, örök öröm-ösvényen.

Ott jártunk te meg én…
Hol egymáshoz simult a föld s az ég,
Hol a mező zöldje a naphoz ért,
Hol a szél hajunkra borzolta felhők habjait,
S mi a fellegek közt szerteszórtuk fájó napjaink.

Ott jártunk mi együtt…
Hol sóhajtva lélegzett a lét,
Hol természet dalától zengett a lég,
Hol az életnek íze, illata megáradt tenger,
S talán még sosem lépett együtt két szerelmes ember.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Természet
· Kategória: Vers
· Írta: tollhegy
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 323
Regisztrált: 1
Kereső robot: 28
Összes: 352
Jelenlévők:
 · Déness


Page generated in 0.2225 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz