Beborul velem az ég is,
beborít burkával a föld.
Kék ég alatt,
zöld fű felett
csönd honol…
Beborul velem az ég is,
beborít burkával a föld.
Kék ég alatt,
zöld fű felett
csönd honol.
Pokoli csönd, mely vándorol,
s utolér téged is, ki olvasol,
(ha olvasol).
Mert már olvasni sem olvas senki.
Bevallom, nehéz költőnek lenni,
vagy írónak, vagy üsse kő,
tébolyult irodalmi látnoknak.
Mert az vagyok. Ha írok, álmodok:
Hogy kiderül velem az ég is
és betakar burkával a föld.
Kék ég alatt,
zöld fű felett
ismét madárka csicsereg,
mint annak idején,
mikor még hitték az emberek,
hogy tél után tavasz jön,
és nem múlik soha a kikelet.
Mert remény kellene,
de csak csönd van,
pokoli csönd,
mely eltemet.