Kicsit elszaladtak az évek
És néha külön utakon járunk
De fülembe hallik még az ének
Ahogy ketten dalolva sétálunk.
Nem félem a magányt, hisz
Bennem élsz, mindig itt vagy velem.
Oly mélyen, mint Atlantisz
És éppoly titkosan, rejteken.
Mindennél nagyobb kincsem
Ha megölelsz, csak oltalmazón
Mert az ilyen (ünnep)napon
Nálad fontosabb nincsen.
Két karomba zárlak, ahogy
Réges régen ringattál Te engem
S hajam simítod, miképpen szerettem.
Fáradt szemedben már halk a sóhajod.
Két karodba zárod velem
A holnapot. Nehogy elszökjön
A pillanat, hogy örökkön
Örökké Tiéd a szeretetem.