Újra tavasz van
ülök a szabadban
hallgatom
a suttogó fákat
összeborulnak
fölöttem az ágak
emlékeim hogy fájnak
mennyire fájnak…
Életem ösvénye
vajon hová vezet
tétova lépéseim nyomát
benőtte a gaz
visszafordulni nem lehet…
Álmaim
könnyektől felfeslő
durva posztója
gyolcsként átölel
véd, óv, gúzsba köt
már mozdulni sem tudok
de a páncél mögött
lárva-lényem tudja
a pillangók szabadok!