Navigáció


RSS: összes ·




Prózavers: Vártuk már az időt

, 424 olvasás, kiskecelanyom , 2 hozzászólás

Elmélkedés

Kacatjainkkal együtt csak azoktól a gondolatoktól szabaduljunk meg, amelyek arra érdemesek. De nem biztos, hogy ami régi, az egyben elavult is

Vártuk már az időt, hogy tágra nyithassuk ablakainkat, hogy friss, pajkos szellő járja át a szobákat, alámásszon a kanapé és a polc alá, előkotorja az ágy alól a rég leesett papírfecniket, végigcirógassa az öreg szekrény tetejét, aztán távozóban még meglódítsa a plafonról lelógó lámpát, és magával röpítse a megsárgult függönyöket. Rég oda a jó szokás, hogy így húsvét előtt kimeszeljük a lakhelyünket a szobától a kutyaólig, ha a nagyszülőktől nem lestük a meszelés fortélyait, hiába minden.

De szerencsére erősen tartja még magát az úzus, miszerint ilyentájt alaposan kitakarítunk, és ekkor készülünk megválni feleslegessé vált holmijainktól, a jó lesz még valamire, vagy kibír még egy évet tárgyainktól. Ebben a hagyományban, rítusban azért mélyen benne van az ember törekvése arra, hogy helyet teremtsen az újnak, és ócska kacatjaival együtt kihajítsa sötét, komor gondolatait is, és újult erővel tervezze a jövőt, s a természettel együtt maga is felfrissüljön, megfiatalodjon.

Itt hát az idő, hogy megszaporodott holmijaink között körülnézzünk, többször megkegyelmezett tárgyainknak sorát újra átvizsgáljuk. Irány a padlásfeljáró, pincelépcső, kamra. Polcok, ládák, papírdobozok… közelharc szösszel, porral, pókhálóval… Nehéz az elszakadás a nyolcvanéves locsolókannától éppúgy, mint a tavalyelőtti túracipőtől. Előbbivel még nagyanyám remegő keze öntözte a palántákat, utóbbihoz pedig szép kirándulások emléke fűződik. Képeslapok, ünnepi üdvözletek között megbarnult, foltos, sarkainál felgyűrődött, több nemzedéken át írt süteményes füzet: végy nyolc tojást, verd habosra külön a sárgáját, külön a fehérjét, keverd össze, aztán szórd véknyan rá a lisztet vanilinnel… Szinte érződik az édes fűszerillat. Hogy lehetne kidobni?

Szúette pad a kamra sarkában, elemei nem gyári futószalag kiköpött darabjai, hanem emberi kéz és gondolat által formált, ívelt lábak, megpihenni jó ülés és kényelmes háttámla. Már semmire sem jó. Vagy mégis? Látványa nemcsak esztétikai élmény, hanem régen használt szavak, ízek, színek, szagok, kifejezések, érzések, elfeledett ábrándok előbukkanása, az ősök tudásának közelsége, a folytonosság ritka jó érzése.
Helyet az újnak! A hétköznapok nemcsak szépen formált tárgyakkal tűzdelik meg életünket, mindennapi szemetünkről, ha mi nem is, mások gondoskodnak: nem kért, ám szorgalmasan házhoz szállított reklámújságok hatalmas kötegei, ki vele. Aztán kifelé az egyszezonos félretaposott papucsokkal, rossz esernyőkkel, megványadt műanyagokkal, törött cserepekkel.
Ilyenkor lopva megszabadulhatunk azoktól a semmire sem jó ajándékoktól, zenélő, forgó, netán világító mütyürkéktől, amelyeket ugyan jó szándéktól vezérelve és szeretetből, ilyen-olyan alkalomból kaptunk, ám sehogyan sem passzolnak ízlésvilágunkhoz. Helyet hát, az újnak, de csak tapintatosan. Kacatjainkkal együtt csak azoktól a gondolatoktól szabaduljunk meg, amelyek arra érdemesek. De nem biztos, hogy ami régi, az egyben elavult is. Zaklatott időkben fogant, forradalmakat átélt gondolatok, érzések, hitek, remények általunk, bennünk újra élnek, velünk hömpölyögnek tovább.

Mondják, ünnepeinkből kikopott az igazi, valódi tartalom. De a tavaszi nagytakarítás még bizonyosan az a szertartás, amelyben nincs hasadás, hiszen egyezik a forma a tartalommal, az a rituálé, melyben az idő mennyiségi egységből minőséggé válik.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Elmélkedés
· Kategória: Prózavers
· Írta: kiskecelanyom
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 17
Regisztrált: 3
Kereső robot: 14
Összes: 34
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Tiberius
 · zsoloo


Page generated in 0.0415 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz