Kinek a leánya vagy, Lolita, ki
megváltásom voltál minden nap,
erőm és tüzem belőled származott,
s most, hogy nem láthatlak többé,
mind mi e világra kötött, elhagyott.
Drágább voltál, mint az életem,
szemeidben elnyelt az örök végtelen,
nem illetett minket semmi törvény,
lelkünk elnyelte minden forró éjjelen
egy feneketlen, sötét örvény.
Elvettek tőlem, itt éltem véget ér,
egy sötét cella padlóján, a homályban
a te arcod látom, s merengek
ajkaid bájos dallamán, egy angyal
és egy ördög utolsó kánonján.
Megjegyzés: a hasoncímű film nyomán