Navigáció


RSS: összes ·




Vers: Hajnali ködös vers

, 387 olvasás, Kofelho , 10 hozzászólás

Sajgó lélek

Alattam sötétség, de égnek a csillagok,
Nézik a lépteim szomorún ballagok.
Sós könnyem szememből forrásként felbuzog,
Arcomról hirtelen szívemig lecsorog.

Egy árva kisleány lépdel az utcán,
Árnyéka andalog mögötte furcsán.
...
...

Falak néznek össze a ködtől nedvesen,
Hullik a vakolat a párától nehezen.
Kialszik egy lámpa is nem bír már az éjjel,
Utolsó sugarát szórja szerte széjjel.

...
...
...
...

Hirtelen egy vonat töri meg a csendet feketén,
Hullámzik a levegő kemény bádog tetején.
Megmozdul a nehéz fémhideg utján,
Nem engedi a maradás s húzza vissza durván.

Fagyos már a levegő, a levelek zuzmarát viselnek,
Fáradt lábaim a ligetbe cipelnek.
A fák közül lassan előbúj egy árnyék,
Hozzám hajol lágyan s azt suttogja: Várj még!

...
...
Nem maradhatok hát elindulok lassan,
Utánam gurul a hallgatás mélyen az avarban.

Felettem a csillagok kiégnek lassan,
Harcolna a sötét, de nem bírhat a nappal.
Szúrkál a sárga szín, árt a feketének,
Árnyékba rejtőzve találhatnak menedéket.

Kinyomtatom


Vers elemzése


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Sajgó lélek
· Kategória: Vers
· Írta: Kofelho
· Jóváhagyta: Pieris


A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 330
Regisztrált: 0
Kereső robot: 28
Összes: 358

Page generated in 0.5413 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz