Navigáció


RSS: összes ·




Jegyzet: Ami elmegy, visszaérkezik

, 435 olvasás, kiskecelanyom , 4 hozzászólás

Gondolat

A televíziós portréműsorban az idős művész a riporter kérdésére – ha újra kezdhetné, mit tenne másként – azt válaszolta, ha tehetné, jobb ember lenne. Jobb ember lehetett volna… vallja magáról az elismert színművész, akinek az élete ma is nyitott könyv a nagyközönség számára, aki hosszú, tartalmas élete, során ezer halált halt a színpadon, megformált sok száz jellemet, aki maradandó film és színházi szerepeivel írta be magát kitörölhetetlenül a közönség emlékezetébe.

Életünk sorsfordító eseményei hasonló kérdések megválaszolására kényszerítenek bennünket: vajon elég jók voltunk-e a körülöttünk élő emberekhez, ott voltunk-e akkor, amikor és ahol kellett volna, nyújtottuk-e kezünket, ahányszor szükség volt rá, tartottuk-e arcunk másik felét is, amikor azt kellett volna tenni? Baleset, súlyos betegség, közeli hozzátartozó elvesztése, a sokféle lelki szenvedés sokszor átértékelteti életutunkat. Mennyire igaz: semmi sem hiábavaló, ami velünk történik.
Ekkor tevődik fel legtöbbször az a kérdés is: hát csak ennyi lenne az élet, csupán a fizikai szükségletek kielégítéséről szólna a földi lét? De a szürke, örömteli történésektől mentes létezés, a változás, a változtatás igénye is motiválhatja az embert jó cselekedetre. Az alkoholizmus, kábítószer rabságából sikerrel szabadult emberek szívesen vállalják hasonló sorsú emberek segítését. Mások javát szolgáló tevékenységre többen szánják rá magukat személyes érintettségen túl a családi hagyomány követése, vagy más elkötelezettség miatt, de lelki szükségletté is válhat a fizetség nélküli munka: alapítványi szolgálat, rendszeres beteglátogatás, pénzgyűjtés gyermekek javára, vagy egy műemlék épület megmentésére. Nagyon érdekes, hogy távoli tájakon történt rendkívüli természeti csapások, tömegeket érintő tragédiák a közelünkben élő szerencsétlen emberekre is ráirányítják a figyelmet. Megrendülten keressük napokon, heteken át annak a lehetőségét, hogy adni tudjunk, ott legyünk, ahol segíteni kell, hogy tegyünk valakiért, valakikért valamit, közel és távol.
A jótékonyság és a szabad akaratból történő segítségnyújtás mélyen gyökerezik a közösségben élő emberek egymásrautaltságában. És szükségünk van fontosságunk tudatának a megerősítésére, a valahová tartozás érzésére, helyünk meghatározására akár oly módon, hogy sebezhető és rászoruló embereken segítünk. Anyagi javadalmazás nem jár a jóságért, ám egy-egy szervezet munkájának támogatása, vagy csupán egy alkalmi jó tett hozhat ismertséget, jó hírt, elismerést, megbecsülést, új kapcsolatok kialakításának lehetőségét, önbizalmat, új tudást, az önmegvalósítás esélyét, és persze a legcsodálatosabbat: a segítés jó élményének megélését.
Sokan keresik, és sokan megtalálták ezt a élményt a közélet, a politika és a művészvilág szereplői közül is, akiknek felelősségük hatalmas, hiszen akár az emberi méltóság védelmében tett felszólalásuk, adományaik, vagy akár egy humanista közösségben, civil szervezetben való megjelenésük parabolát jelentenek a hétköznapi emberek számára…
Az adakozás, az önkéntes munka, a közvetlen viszonzás nélküli jó cselekedet talán legnagyobb hozadéka lehet annak megtapasztalása, hogy vannak dolgok, amik fölötte állnak a napi politikának, hogy nemcsak passzív alanyai, hanem cselekvő részesei lehetünk pozitív értékrendek kialakításának. A jóakarat mindig megtérül, mert amint tudjuk: ami elmegy tőlünk, az egyszer úgyis visszaérkezik hozzánk.

Kinyomtatom


Regisztrálj!

Csak regisztrált felhasználó írhat hozzászólást. Ha véleményed van a műről, regisztráld magad oldalunkon, és írd le!

Még nem vagy tagunk?


Kapcsolódó linkek

· Témakör: Gondolat
· Kategória: Jegyzet
· Írta: kiskecelanyom
· Jóváhagyta: Pieris

A szerző utolsó 30 műve:


Tagjainknak

Online látogatók:
Látogató: 19
Regisztrált: 3
Kereső robot: 15
Összes: 37
Jelenlévők:
 · Aevie
 · Tiberius
 · zsoloo


Page generated in 0.044 seconds
Nicknév: Jelszó: Emlékezz