valaki azt mondta, hogy nincs már hit
nincsen szerelem és nincsen remény
ha ellenkezem, szavam messze visz
oda, ahol napok tüze csacsogva zenél
most, most kellene megmutatnom nekik
hogy óriási ez a tévedés
de gyáván omlok össze megint
saját magamtól félek én
várom a Hold hideg ragyogását
álmaim ekkor bizonyítanak éhesen
félelemből épült lelkem zajongását
rombolják le nappalok véresen
nem akarok színlelni, csak
az érzéseid ízlelni
hogy a vágyad vadul érezzem
miért is kell engem éltetned
sötét ruhába bújva kucorgok
bekopognak hozzám hűs alkonyok
a Hold sem néz rám többet cinkosan
betűim értelme tovaszáll álmosan
félek
és fázom
remegve ázom
kint a napveretes ég alatt
hol szerelmem
ott ragadt
a hegyek felé tűnő darvakkal
maradok magányosan
fáradtan
s lepihenek majd egyszer
csak legyen elég
gyógyszer
hogy álmaimmal alkut kötve
ébren legyek, mikor értem
jönnek
Online látogatók:
Látogató: 47
Regisztrált: 2
Kereső robot: 11 
Összes: 60
Jelenlévők:
