Bodzaillatú délután. Csöndes, szezon előtti szieszta a parton. Hanyatt fekve figyeljük - akár gyermekkorunkban a felhők változását – ahogy az utasszállító repülőgépek kondenzcsíkjai furcsa vonalakat írnak a vasárnapi égbolt kárpitjára. Nyárfapihék, mint áttetsző pillangók libegnek a légben, aztán terheikkel, porral megrakodva, egymásba kapaszkodva hullnak alá a földre, vagy a víz felszínére.
Régi nyarak ízét, illatát, régi fürdőzések hangulatát citálja elő emlékeinkben, lelkünkben a bőrborzogató déli szél… Itt szoktunk csónakot bérelni, ide-oda evezgetni, sütkérezni a napon… Lehunyt szemeink mögött újra átélt élmények sorakoznak: ropogósra sült balatoni keszeg, hideg fröccs, hosszú, éjszakába nyúló beszélgetések ismétlődő láncolata. A nosztalgia könnyű gúnya – írja Farkas Árpád a Fölnevelő kisvárosokban, de mindjárt hozzá is teszi, hogy meg-meglibbenő fodrai alól kitetszik a szülőföldhöz való ragaszkodásunk. Így vagyunk ezzel sokan, akiknek a jó itt volt jó, s akiknek persze a rossz is itt volt rossz, azaz itt nevelődtünk, akiknek a Balaton nemcsak gazdasági, de sokkal inkább érzelmi, lelki, esztétikai tényező, az életünk része. És csak megborsódzni tudunk olyan elképzelések hallatán miszerint a Balatonba vizet kell vezetni a Rábából, vagy hogy iszapszigeteket kell kialakítani a tóban, - és hasonló, sci-fi forgatókönyvbe illő elképzelések.
Igaz, nem mindig a legjobb arcát mutatja a vén Pelso, de tudomásul kell vennünk ő éppen olyan élő szervezet, mint mi, emberek. Van teste, de van lelke és szelleme is. S ha sérül és sok negatív hatás éri, arra szavak nélkül válaszol, jelzéseket ad. Tud csendes, békés lenni, harmóniát sugallni, ha kell goromba, szenvedélyes, ha úgy kívánod, felfrissít, megnyugtat, ihletet ad, lecsendesít, szomjat olt, mossa piszkodat, teszi a dolgát. Egyébként meg, mint minden eleven organizmus folyamatos átalakulásban van. Amit állandónak hiszünk, sosem ugyanaz, mert többek között a sok-sok, számunkra észrevétlen változás tartja életben. Tudjuk, de nehezen fogjuk fel: minden, ami él, egyszer meg is hal. De hogy a születés és halál között mennyi idő telik el, és milyen minőségű az az élet, azon is múlik, hogy a környezet, azaz mi emberek mit teszünk érte, vele, olykor ellene. Mert hajlamosak vagyunk magunkat mindenek fölé helyezni, az élet igazi értelmének keresése helyett végeláthatatlanul birtokolni és halmozni. És azt gondoljuk, a tó “ üzenetei" tőlünk függetlenek. Három éve visszavett vízéből, a szakemberek azt mondták, hogy a nádasok - a tó saját tisztító, szűrő berendezései - ezáltal megerősödtek. Idén koratavasszal meg az volt a baj, hogy jócskán s jegesen megnyalogatta a déli, többnyire bebetonozott partokat, veszélyeztetve az évtizedekkel ezelőtt odatolakodott nyaralóingatlanokat.
Két-három évenként előkerül az a régi kérdés: kell-e motorcsónak a Balaton vízére, engedjük-e, hogy a tó vízét motoros hajók borzolják? Sokan ettől várják a Balaton tömeges látogatottságát, és ezáltal jelentős bevételeket. Szakemberek szerint egy motorcsónak gyári beállítása hetvennyolc decibel. Egy másik súlyos érv a motoros hajók ellen, hogy az általuk keltett hullámok felverik a fenékről a homokot és az iszapot. Ha csak néhány száz tulajdonos használja is járművét a tavon, egész szezonban iszapos víz fog a felszínen lebegni.
Az is kérdés, kell-e tömeg a Balaton partjára. És hogy minél jobban érezze magát a kedves vendég kiráncigáljuk még a maradék élőhelyeket, a hínárt, az iszapot is a Balatonból, s hogy még többen elférjenek a partján még több nádast pusztítunk el. Mindig csak elveszünk és kiveszünk a vízből, s cserébe elvárjuk, hogy stabil vízszintű tóként viselkedjen. Szezononként több tonnányi napolajjal, naptejjel terheljük, s azt várjuk, hogy ha tükrébe tekintünk, kristálytisztán lássuk magunkat és iható minőségű legyen.
Mértékadó elmék szerint az élet igazi kérdéseire csak a halál árnyékában, a vég közelében sejthetjük a választ. A Balaton időnkénti gyenge állapota sem csak önmagára, a tóra hívja fel a figyelmet, hanem arra, hogy velünk, emberekkel van a baj, elsősorban mi változtunk meg, nem a tó. Tájmegőrző kultúremberként kéne élnünk, hogy az élő környezet alapvető folyamatai ne sérüljenek, hogy a tó selymes, lágy hullámait unokáink is élvezzék, hogy késői ivadékaink átélhessék azokat az élményeket, amelyet csak itt, és csakis itt tapasztalhatnak meg, a Balaton partján.
Képeslapok eltúlzott színeit idézve, bíborban bújik a nap Badacsony hegye mögé, elkortyoljuk maradék borunkat, lassan szedelőzködünk… Tátika, Somló, Szigliget, badacsonyi hegyhát integet - dudorásszuk hazafelé.
|
Online látogatók:
Látogató: 216
Regisztrált: 0
Kereső robot: 43 
Összes: 259
