Mikor egy sötét éjszaka,
A Hold nem találja párját.
Az álmai közt az álmát,
Sírva bújik el.
Őszi reggel egy madárka,
Sír, keresi az életét,
Szívét, élete értelmét,
Hogy vele szálljon fel.
Egy nappal a rövid télben,
Valaki fekszik, mozdulatlan.
Minden perc, minden gondolata,
Egy valakiről mesél.
Egy boldog nyári éjszakáról,
Amikor még nem félt semmitől,
Oly gyorsan telt el az az idő,
A balatoni napsütés.
Álmodott hajnalok, s nappalok.
A gondolatokba múlnak,
Önmaguktól kelnek útra.
Mennek a vakító fény felé.
A Hold párjával álmodik már,
Elbújik a csillagok közé,
Mert Madárkák repülnek fölé,
Boldogan szálló álmaikkal…