Hogyha végül útra kelsz,
Jártadban még büszke hegyre lelsz.
Utad állja, dühöd gyúl,
- Megkerülni rest a láb -
Kezed a táskádba túr,
S benne röstellkedve megremeg
Robbanni kész fegyvered.
Erdő zengő sűreje
Élet-ízű dallal van tele.
Mélyre hajló fenyőág
- Derekad már fájlalod -
Baltád nyomán ejti rád
(Siratva ritka-szép fészkeit)
Arany gyantakönnyeit.
Amikor eljő az est,
S tejszínt sok apró csillaga fest,
Tüzed vidáman ég már,
- Korgó gyomor ünnepel -
Őz húsának sültje vár.
(Fájna a gida sírása, ha
Süket füled hallana.)
(Teszed, hisz megteheted.
Az egyetlen, mi gátat szabhat:
A lelkiismereted.)