Hajnal hasad.
Széttépett rongyait az éj
Közénkvetkőzte.
Kint ezüst dérből
sző hálót a reggel
Ruhák szerte-széjjel.
Lázunkból lehűlve
bújunk egymáshoz,
megszelídítve
a háborgó tengert,
hol azúr kékben
ringattad testem.
Szavak nélkül csókolsz
kedvet, mennyei ige…
És fülembe lehelsz
áldott szerelemmel:
"Miféle isteni ítélet,
mi megváltón dereng?"
"Nem tudom, nem tudom.
De jó ez így nagyon."