Pontosan ott állsz az én helyemen,
tessék, átadom neked az életem.
Nem sokat nyersz vele, vedd csak el bátran,
sokszor lejátszott, megfakult képtáram.
Nekem már nem kell, ez már túl avitt.
Talán pár száz év múlva jön majd egy másik,
ahol már nem leszünk ráncos testbe zárva,
az értelem visz minket e végtelen világba.
Nem teszünk értelmetlen mozdulatot,
Kitörlődnek a téves gondolatok.
Csak a hatékonyság lesz az ideálunk,
s a teljesítmény a legnagyobb álmunk.
Nem lesz pirkadat, csak programozott ébredések,
alkonyodni sem fog, csak takaródóra rendelnek.
Akkor lesz jó világ, tiszta és hibátlan,
nem láthat senki gyűrött ruhában.
Egyforma szép hajunk hátra lesz simítva,
nem lóg homlokodba csapzottan, izzadva.
Nem lesznek tévedések, félreszólások,
nem hallod majd hogy mit gondolnak mások.
Nem kell törődnöd a másik egyeddel,
nem érhet az a vád, hogy túl sokat vagy eggyel.
A sugárzástól lencse védi mindenki szemét
bal sarkában látod lakhelyed rendszerét.
Nem fogsz tévelyegni, teljesen kizárt,
Elfelejted, hogy Te láttál még szivárványt.
Nem is fontos, mert színek sem lesznek
Minden illatot kódokkal jeleznek
De jó is lesz, ha nem érzem többet
munkától izzadó párát ontó tested.
Nem kell már semmit sem kézzel mozgatni,
gépekkel fogják a virágcsokrot kötni.
Vonalkódok jelzik a csokor illatát,
eldöntheted, milyet kérsz, kettő, hat négy nullát,
vagy inkább öt nyolcast egy négy-hat hárommal
szokás lesz fotózni magadat virággal.
Aztán a virágot ki is dobhatod,
Miután elkészült az azonosítód.
Szép új világ lesz, sokan megálmodták.
De én nem alszom…