Felnézek a csillagokkal
kivert drágaköves égre.
Elgondolkodom, mi az élet?…
Felnézek a csillagokkal
kivert drágaköves égre.
Elgondolkodom, mi az élet?
Szívünk nyara, tele,
S ezek végtelen lánca?
Vagy a lelkek őrült tánca,
Szenvedélyes románca?
Csalogatva hívnak a fények,
Azok az ezüstös gyémánt-lények,
Milyen szépek!
S milyen messze vannak,
Mégis minden éjjel látom őket;
Mint világítótornyok jelzik a partot.
Rájövök, ki kéne kötni, megállni,
harmóniára lelni.
Jó az élet, de rossz is.
Merengek,
S a csillagok fényében lassan elveszek.