A napok csak mentek,
mint gyors szekér sebes lovai.
Ám hangod dallama,
nem rezegtette meg fülem vékony hártyáját.
Pihenni hagytad a szívem,
s ez a nyugalom már fájt.
Hangod, távoli neszként szól.
Arcod, múló délibáb.
Ölelő karod ereje,
már csak egy gyenge lepkeszárny.